Back to top

A dharma

UFO Magazin
2017. június

A dharma jelentése a legvégső igazság felismerése.

A dharmát lehet értelmezni a szanszkrit hindi eredetén keresztül, vallási megközelítésben, vagy épp spirituális megközelítésben – de a szó gyakorlati értelmében egy másfajta megközelítést is lehet találni. A végső igazság, amikor az illúzió hatalma fölött átlátunk, és megértjük azokat a folyamatokat, amelyek elrejtik a szemünk elől az igazságot. Persze mondhatná bárki, hogy az igazság egy sokrétű dolog. Nem, nem az! Az igazságnak csak egy lényege van: a folyamatos fejlődés. A fejlődést lehet nézni egyszer fizikailag, egyszer metafizikailag. Az is a fejlődésnek a része, hogy megértünk különféle technikai irányelveket, amelyek szebbé, könnyebbé és boldogabbá teszik a világ élhetőségét, és megértünk metafizikai irányelveket is, melynek értelmezésével a világ kiegyensúlyozottabb, tudatosabb, tisztább, élhetőbb lesz.

Ma a világban rengeteg ember gondolja azt, hogy újra közeledik valami mitikus ARANYKOR. Szinte már-már itt van, és egy-két kataklizmát kell megélni és ez a mitikus ARANYKOR be fog köszönteni! Akár a látható közeljövőben. Nos, van ezzel a számítással egy kicsi probléma. Ez így nem fedi a valóságot. A brahmanizmusra épülő hinduizmusban és buddhizmusban használatos tanokon keresztül ma a világ spirituális része álinformációkat alkalmaz. A Védák egy korszakot több százezer évre írnak, amelyet egy-egy korszak átölel. Egészen pontosan a Khali yuga – a sötét kor, vagy a vaskor, ahogy nevezni lehet a Khali yugát – ideje 460 ezer év, és ebből durván eltelt ötezer. De ha nagyoljuk is a számokat, akkor is maximum tízezer év telt el, így tehát hátra van a Khali yuga-ból pontosan 450 ezer év. Így tehát a világ a végső igazság megismerésére bőven rendelkezik idővel, hisz ez a világkorszak, amiben most élünk, ez ennyi ideig fog tartani!

A feladat, amit a dharma sugall, az sokkal összetettebb dolog, mint azt az ember elsőre gondolná. A dharma igazából társadalmi törvényszerűségre, illetve az egyén és a társadalom közti viszonynak a fejlődésére utal. Vajon hol vannak azok a határpontok, amely a dharmában az illúzióról szólnak, és rávilágítanak arra, hogy egy társadalom hogy fejlődik?

A mai kort, ha megnézzük, akkor a társadalmi beidegződések és motivációk egy rendkívül érdekes képet mutatnak. Ennek a képnek a lényege az egyén anyaghoz fűződő viszonya. Az anyag a Khali yuga mozgatórugója, azaz az ember birtoklását motiválja. Az ember mindent birtokolni akar, egy másik személyt, egy tárgyat, egy eszközt, egy érzést, bármit, és rendkívül nagy vehemenciával keresi az erőt, amivel ezt a birtoklást uralni akarja. Ha bármit megnézünk a mai világban, akár a TV-ben, akár az utcán, minden arról szól, hogy valaki valakikre az általa elképzelt gondolatot rá akarja erőltetni – tehát kényszert akar alkalmazni. Ennek a kényszernek az egyik fő oka a jelen pillanat igazságának az elfedése. Ebben az igazságban a tévinformációt létrehozó úgy gondolja, hogy akinek sugallni akar valamit, az ne gondolkodjon, mert készen kap információt.

Vegyünk csak egy egyszerű példát! Ma a világ a XXI. század elején egy újkori népvándorlás hajnalán van. Nincs az a politikai vezető, nincs az a haditechnika és természetesen nincs az a haderő, ami ezt meg tudja állítani! De nincs az az intellektus sem, amely mint igazság értené, hogy geopolitikailag, társadalmilag, szociológiailag mi történik most a világban. A változás a szemünk előtt zajlik. Rá lehet mindent fogni arra, hogy túlnépesedett a föld, de van egy bökkenő: a pazarlás. A megtermelt javaknak több, mint a fele (szinte bármilyen nyersanyagnak, akár élelmiszernek, akár ipari nyersanyagnak a jelentős része) már akkor hulladék, amikor elkészítik. Így valójában a világban az az egyik fő probléma, hogy ki uralja a javakat. Az ural ideológiákat is. De ez csak feszültséget gerjeszt. Aztán van egy másik probléma – amit ma a geopolitikában előszeretettel hangoztatnak, mint a világ túlnépesedésének egyik fő negatívuma – az ivóvíz készlet elapadása. Nos, ez a világon talán a legnagyobb hazugság, amit ma emberek milliói hisznek el. Ugyanis a mai világban hosszú évtizedek óta létezik olyan technika, sőt a mai fejlett napelemekkel ötvözve gyakorlatilag korlátlanul lehetne előállítani a tengerből ivóvizet. Az egyik ilyen technológia a vákuumdesztilláció, a másik pedig az, hogy a víz felforrósítása, majd hirtelen lehűtése következtében lecsapódik a só, és ez is mint egyfajta desztilláció, ihatóvá teszik a sós tengervizet.

Tehát a mai világban igazából érzelmek és indulatok befolyásolásával szabályozzák a tömegek működését, és ami a legfontosabb, a tömegek félelmeit. A jövő, bármennyire is hihetetlen, de nem erről szól. Az embernek nem az a legnagyobb ellensége,, hogy sokan vagyunk és fejlődünk, az, hogy szabadon mozgunk a világban, az ember legnagyobb ellensége az ideológia, a téveszme, a tudatlanság – és így kiderül mi is a dharma.

A legnagyobb hatalom az információ. Ennél nagyobb hatalom nem létezik.

Hogy ez mit is jelent?

A világegyetemben a legelső zárt energiahalmaz egy darab hidrogén volt. Ha ezt nem vallásos szemszögből nézzük – hogy a teremtés pillanatában a Teremtő megsokszorozta a hidrogént – hanem úgy nézzük, hogy két, egymás mellett lévő univerzum közötti szétválás pillanatában bekerül egy látszólag idő és tér nélküli állapotba az az egy darab hidrogénünk, amely az első nanoszekundumban talán megalkotta a maga mikrokozmoszát, és amelyet a tőle jobbra és balra lévő párhuzamos univerzumok megpróbáltak ellehetetleníteni. Azaz, mint egy kóbor energiát megpróbáltak magukba szívni. És ha az első nanoszekundumban a hidrogén – mert ez igazából csak egy atomkezdemény – kibírta a rá nehezedő egy univerzumnyi tömeget és annak gravitációs nehézségét, akkor az első nanoszekundum első milliomod részében osztódott. Ahogy tovább bírta a nyomást, és létrejött az első atom, folytatódott az osztódás. Az osztódás következtében különféle nehézségű és gravitációjú hullámok, különféle atomokká préselték át a már meglévő hidrogén atomokat, és elkezdődött az anyag fejlődése.

Tehát mit is akartam ezzel mondani? A nyomás valójában az erő egyik formája. A gravitáció is az erő egyik formája, de az erőt az információ teszi azzá, amire használjuk. Amilyen nagyban a világ, olyan kicsiben is. A körülöttünk lévő világ információk halmazából épül fel, amelyben látszólag az ember kapta azt a kiváltságot, hogy értelemmel dönteni tud. De vajon az értelem abból áll, hogy az ember a saját maga elképzelése szerint maga dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz? A jó jó-e, a rossz rossz-e egyáltalán? Vajon a dharma, mint végső igazság, az nem arról szól, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, az egész hatalmas multiuniverzumban, és megértsük, hogy minden ami körülöttünk van, az okkal van és nem oktalanul. Ha okkal van, akkor az olyan, mintha egy nyomás nehezedne ránk. Ha megértjük a nyomást, akkor többen leszünk, ez teljesen logikus. Ha nem értjük meg a nyomást, akkor az valójában ingerültté teszi az embert, félelmeket és ideákat hoz létre. Tehát kevesebben leszünk. Az információ, ami a nyomást létrehozza mindig egy dologról szól: mit tanulunk meg a világ működéséből, és mi az, amit csak elképzelünk. Vajon melyik az erősebb? Az elképzelt idea szerinti működés, vagy a világ minden atomját átható létezés?

A mai kor elfogadott tudományos nézete az szigorúan ragaszkodik egy darwini evolúciós elmélethez. De ez az elmélet ez sok helyen hibázik. Ugyan tagadhatatlan, hogy a biológiai fejlődés mutat egyfajta folytonosságot, de én úgy látom, hogy a darwini evolúció kutatása rengeteg új, megválaszolandó kérdést fog felvetni, melyek természetesen új kérdéseket is előtérbe fognak helyezni. Nagyon sok jel utal arra, hogy a mai kor emberének evolúciós fejlődésével egy időben egy sokkal magasabb fejlettségű kultúra is létezett a Föld felszínén. Persze ilyenkor a kérdés mindig felmerül: hogy a képviselői hova lettek? Hogy tudott eltűnni egy, a mainál fejlettebb civilizáció? Úgy gondolom, az időben kell keresni a választ! Ennek a civilizációnak az utolsó letéteményese lehetett az a civilizáció, amelyre az egyiptomi piramisok építői a társadalmukat építették. Ők – Hérodotosz szerint – Atlantiszból nyerték a tudásukat, azaz a tudásuk erre a mitikus városra koncentrálódott. De valószínűleg Atlantisz volt az ARANYKOR utolsó képviselője. Valamikor 100-200 ezer évvel ez előtt egy, a mainál sokkal fejlettebb, és szociálisan érzékenyebb társadalom várományosa volt. Vele együtt létezett, párhuzamosan a korai neandervölgyivel, és más homonida képviselőivel. De Atlantisz is elveszett a történelem útvesztőiben, de még ők sem érték meg azt a fejlettségi korszakot (a hérodotoszi kataklizma is erre utal), mint a mai kor embere, mert a tudásban nem értették meg az idő jelenlétének fogalmát.

Minden egyes társadalomnak legfőbb ellensége az idő, és egyben legnagyobb tanítója is. Ahogy az egyiptomi mondás tartja: „Az emberek félnek a piramisoktól, a piramis fél a Szfinxtől, és a Szfinx fél az időtől.” Az idő megértése talán az egyetlen kiinduló pont az univerzum, és a multiverzumokhoz vezető úton. Ez a régi mitikus civilizáció a hátrahagyott jelekből ítélve az időt fejtette meg. Tudásának egy részét hátrahagyva – mint egyfajta genetikai kódot – megalkotta a szinte semmiből előtűnő Homo sapienst. Az egy antropológiai tény, hogy maga a Homo sapiens felbukkanása sem támasztja alá a darwini evolúciót, ugyanis a mai kor embere és az előtte létezett homonida képvelők között nincs átmenet. Minthogyha a mai kor emberének az őse valamilyen intellektuális lökés hatására elkezdett volna fejlődni. Ugyan antropológiailag az egy tény, hogy a tűz alkalmazása és a tűzhöz való viszony az a mai kor emberének a történelmében a legnagyobb erőt adta a civilizáció kiépítéséhez. Ugyanis azzal, hogy a nyers húsról átváltottunk a sült és főtt ételekre, az összefüggésben van az agyunk térfogatának növekedésével – de ami a lényeg – az életünkben bizonyos feladatokra rendelkezésre álló idő jobb kihasználásával. Ez a fajta kulturális robbanás – amit a tűz okozott – mai napig nem ismétlődött meg. A tűz elég ahhoz, hogy az ember elérje a mai korban lévő fejlettségi állapot maximumát, de ahhoz kevés, hogy a mélyebb tudáshoz hozzáférjen. Ahhoz is kevés, hogy szociálisan fejlettebbé váljon. A tűz a háborúról szól. Igaz, a fegyvereknek is az a neve manapság, hogy tűzfegyverek. Utalva arra, hogy a nyert idő az ma még mindig a hatalomvágy növelésére megy el, és nem a fejlődésre, vagy a szociális érzékenység növelésére. Talán Svájcban a Hadron-ütköztető, az egy másfajta tüzet keres már. Azt, amely arról szól, hogy a világegyetem keletkezésekor az első atom mitől jött lére. Mitől létezik a világegyetem? Mitől létezik az az egy darab atom? Mily erő és milyen tudás kell ahhoz, az ember a következő evolúciós ugrást meg tudja tenni, azaz ebből a mai, parányi fejlettségi fokából eljusson odáig, hogy részévé válik az univerzumnak – természetesen tevőleges részévé – és érzékelje a körülötte lévő multiverzumot. Vajon mennyire fér bele a dharmába, hogy a természet az kegyetlen? Vajon mennyire tudja az ember azt felfogni, értelmezni, érezni és érzékelni, hogy a dharma az csak a tudásról szól: a gyakorlati és tevőleges tudásról.

Én az elmúlt 30 év alatt rengeteg emberrel találkoztam, akik különféle spirituális kérdéseikkel kerestek meg, és egy idő után azt vettem észre, hogy az emberek nagyon szép és jó dolgokról tudnak beszélni. Nagyon sokan el tudták mondani, hogy értik azt, hogy mit jelent szeretet, fejlődés, és később azt láttam, hogy már-már kezdenek összekeveredni a szerepek, és a sok nagy tudású csodaguru, saját frusztráltságában kezdte egymást kioktatni. És énbennem akkor mindig felmerült a kérdés: vajon a valódi tudás, a sors, hogy mutatkozik meg? Milyen látható jeleinek kell lennie annak, hogy valaki rendelkezik – akár genetikusan, akár tanultan – egy, a mai átlag feletti intellektussal, tudással? Hisz szép szavakat ma nagyon sokat mondanak. Ez a fajta ideológia-gyártás, ez a társadalom szinte minden rétegét áthatja. Nem kell hozzá semmi más, csak jó adag frusztrációt kell valakiben létrehozni, a szeretet nevében feszültséget kell alkalmazni, és mindjárt kiválasztódnak a guruk és a vezetők. De hát a természetet irányító dharma, a világegyetem legmélyebb törvénye az azt mutatja, hogy ez nem működik! Hisz a világ, és a XXI. századi civilizáció nem sodródott volna a mai kor társadalmi katasztrófájának szélére.

De akkor mi a helyes? Mi a végső igazság?

Persze emberi értelemben ezen napokon, éveken, évtizedeken át lehetne rágódni, és könyvtárnyi könyvet lehetne teleírni erről, és egyik sem szólna arról a hőn áhított végső igazságról. Mert a végső igazság az egy állapot! És az a tudás, amely genetikussá kell, hogy váljon. Mert ugye az már genetikusan látszik, hogy a szülők jellemrajza az öröklődik az utódban. Tehát amilyen a szülő, olyan jellem- és világképe lesz az utódnak is! De, ha a szülőben van önmaga iránt kritikus szociális hajlam, megfűszerezve egy kis spirituális hajlammal – ami nem a vallásról és nem az ezoterikus babonákról szól, hanem a természet törvényeinek megismeréséről –, melyben a spirituális tudást, szinte matematikai precizitással és fizikai pontossággal kell alkalmazni. Akkor talán az utód kap egy lehetőséget a fejlődésre.

Ha a dharmát akarja az ember értelmezni, akkor nem azt kell értelmezni mi mennyire szeretjük Istent, hanem azt kell értelmezni, hogy Isten mennyire szeret minket. Hisz ha nagyon mélyen megnézzük, ma, a Földön nagyon sok háború dúl, melyeknek nagyon sok polgári áldozata van, ahol gyerekek, nők, férfiak vesznek el oktalanul. Akiket felfegyverzett katonák mészárolnak le vad ideológiák miatt, és jogot éreznek a mészárlásra mindenféle Istentől felruházva, vajon ez a legnagyobb hőstettük? A mészárlás?

És hol van ilyenkor Isten? Talán épp a hátsó kiskertben rózsákat szed az ártatlan áldozatok emlékére? Vagy isten másról szól, és Prométeusz leláncolása az csak egy matematikai tétel valahol a Kaukázusban. Hisz Prométheusz adta át a tüzet az embernek és a tűz elvezette az embert az anyag szabadságába. De a szellemet bezárta. Megkapta helyette a maya fátylát, az ego és az anyag hatalmát, a birtoklás ösztönét. De ha hiszünk abban az egyetlen egy atomban, amely az egész világegyetemet alkotta – amelynek mi is részesei vagyunk – akkor matematikailag az is látszik, hogy Istennek – vagy nevezhetjük a Teremtőnek, vagy nevezhetjük bárkinek, aki megértette az időt – más terve van az emberrel. Talán lehet, hogy nekünk fel kellene szabadítani Prométheuszt, hogy a keselyű ne egye tovább. Talán meg kellene érteni, a térnek és az időnek a fizikáját. Azt a szellemi erőt, amely felépítette a piramisokat a világ számos pontján, jelezve, hogy a tudáshoz vezető út az a mai napig itt van. De az út nem látható addig, amíg a tűz ereje az ember számára csak frusztrációt okoz, és félelmet generál arra, hogy egyszeri és törékeny élete megismételhetetlen, így mindent sűrítsen bele abba az egy képzelt életbe, és ha lehet, minél többet harácsoljon magának. Az a tudás ami el van rejtve ma az ember elől, az sokkal öregebb, mint a gizai piramis homokkövei, sokkal nagyobb, mint ez az univerzum, és a mai kor embere számára sokkal veszélyesebb, mint ma, a legtitkoltabb fegyver.

A tudás az élet maga!

A tudás, a mai kor számára, csak frusztrációt gerjeszt. Hisz az ember nem a lehetőségeket látja az új dolgokban és a fejlődésben. A világegyetemre is úgy tekintenek ma nagyon sokan, hogy az egy rendkívül veszélyes hely. Pedig nincs más út. A tér és az idő a legnagyobb lehetőség! Mivel a mai uralkodó ideológiák gyakorlatilag látható módon mutatják, hogy a jelen kor társadalma, a benne rejlő szociális feszültségekből adódóan elérte fejlődésének csúcspontját. Vagy megérti az ember a múltból ráhagyott örökségének üzenetét, majd a működését, vagy egy új ember lép a helyére. De hát nincs semmi probléma, mert a Khali yuga számítása szerint ennek a leckének megtanulására van 450 ezer évünk!. Tehát még van bőven idő háborúzni, amíg az ember elsüti az utolsó fegyvert is, és rájön, hogy ez nem járható ösvény.