Back to top

A génekbe ágyazott algoritmus

UFO Magazin 2019/április
UFO Magazin
2019. április

Ahogy körülnézünk a világban úgy látható, hogy a természetben rend van. Ez a rend a természetben elsősorban az energiáért vívott harcra épül. De ne gondoljunk itt valamilyen megfoghatatlan, ködös energiára. Ez valójában mérhető, egy szubatomi-atomi sugárzásról van szó. Ezt akár nevezhetnénk életerőnek is, akár kiugrási energiának, amely lehetőséget nyit a metaverzumok közti átjárás lehetőségének a megteremtésére is.

Egymilliárd évvel ezelőtt, amikor abban a bizonyos meleg vizű óceánban az első sejt elkezdett osztódni, sőt, lehet, hogy nem is sejtek osztódtak legelőször, hanem egy egymilliárd évet megelőző kudarcsorozat eredményeképpen szimplán csak atomok kötődtek egymáshoz, és ezt az egymilliárd évet felölelő sikertelenségi kudarcképpen az atomok kötéséből megszületett egy olyan zárt molekularendszer, amely folyamatosan energiával tudta ellátni azt a sejtet, amit egyébként ez a rendszer maga hozott létre. A sejt első energiafelvétele arról szólt, hogy ő maga még több energiához jusson. De a molekulák kötése csak egy adott szintű energia folyamatos biztosítására volt képes, így tehát a sejtnek osztódnia kellett, hogy még több energiához jusson, és így elindult egy végtelen hosszúnak tűnő láncolat, amit az élet sokszínűségének nevezünk. De valójában ez a láncolat kudarcok, téves kísérletek, fel nem dolgozott, és fel nem használt energiák, majd rosszul működő sejtstruktúrák eredményeképpen mindig kudarcra volt ítélve.

Vajon mi lehetett az első sejt célja, amikor még nem indult meg az osztódás? Az egészen biztos, hogy nem önmaga osztódása. Az sokkal valószínűbb, hogy a benne lévő algoritmus alapján a parancssor csak egy irányba működhetett, azaz annak az energiának a felhasználása, amely magába hordozta az ősrobbanás első pillanatát, és az azt megelőző metaverzum minden információját. Így tehát az első sejt célja a gyorsulás volt, az energiává válás, azaz alapjaiban véve, ha már itt van ebben a térben és időben, legalább hatást tudjon gyakorolni a környezetére. És ennek a hatásgyakorlásnak a lényege, hogy nem energiát von el a környezetétől, hanem energiát szabadít fel, ami alapján létrejön a metaverzum univerzumok közötti átjárhatóságát biztosító állapot, melyben a térre és az anyagra csak a befektetett idő határozza meg, hogy milyen hatás gyakorolható. Persze, ez az elején így mind ugyanolyan misztikusnak tűnik, mint Kopernikusz tanai az egyház szerint, vagy Pitagorasz elképzelései, mint vallási irányzat a korai görög társadalomban.

Ha az alkímia szemszögéből nézzük, akkor nagyon érdekes kép tárul elénk. Először is minden alkimista magányos (kivéve azt a párat, mint például Flamel Miklóst, aki a feleségével együtt fejtette meg és alkalmazta a kéziratot). Miért is magányosak az alkimisták? Rá lehet fogni, hogy valami misztikus elvonulásban vannak bent, vagy őrzik az általuk szentnek vélt titkokat, vagy valami hatalmas földöntúli tudás őrzői és birtokosai, vagy valamilyen elzárt titkos rendnek, tannak, egyesületnek, közösségnek, társaságnak a tagjai, melyben meghatározták maguknak, hogy titokzatosan kell élni, kelni, járni a világban. Természetesen nem. Sokkal egyszerűbb és természetesebb oka van ennek a dolognak, ez az az egy sejt, amely mindent megtesz azért, hogy elérje a szinguláris felületet és be tudjon lépni az eseményhorizont energiájába.

Nincs olyan, hogy bármelyik alkimista elérte volna az elmúlt hosszú-hosszú évezredekben az adott tudást, és abból nyitott volna egy iskolát, melyben minél többen eljutottak volna a hőn áhított, és szellemi manifesztumként megélt mitikus állapotba. Olyan előfordult, hogy azt elmondták, hogy mi kell hozzá, hogy mit jelent a Vörös Oroszlán, hogy mit jelent a Smaragd Tábla, és egyéb más misztikusnak tűnő irány, de ezeket csak egyfajta etikai, vagy morális szabályként kezelték, mert hát az adott mester az tudja, a tudás csak akkor elérhető, ha vannak pillérek, amelyek annak súlyát meg is bírják tartani. És a megtartás az jelen esetben rendkívül fontos.

A mágus félrevonultan él a világtól, nem azért, mert fél tőle, sokkal inkább azért, mert a világot óvja saját magától, hisz a mágus az könnyen és szabadon él, eléri amit akar. De hogy magyarázza el mindenki másnak, hogy csak az vesz körül, amit saját magadnak megalkotsz és kivetítesz? Hogy tudná elmondani a mágus mindenkinek, hogy a világ a látható és érzékelhető első héjban – ami átszövi az anyag minden fúzióját egészen le a legkisebb atomalkotóig – csak számokból áll? Legszorosabb esetben nullától háromig, de ezeknek a számoknak a kombinációja és gömbszerű kiterjedése elérhet nullától kilencig. Tovább nem léteznek a számok, csak a nulla és a kilenc közti kombináció egyre növekvő, de nem végtelen kiterjesztett halmaza. Hogy tudná elmondani a mágus azt is az első szembejövő embernek, aki békére vágyik, boldogságra, és gazdagságra: nem kell tenned érte semmit, csak ismerd meg a számokat, a számok ritmusát, azaz nem kell mást, csak tanulni, mert maga a tudás hozza az igényt. De a mágus rájöhet arra, hogy más erők is munkálkodnak. Nem azok, akik félrevonult magányukban morálról és etikáról beszélnek, az út kezdetéről, hanem azok, akik tudásvágyukat felcserélték a birtoklásra, moráljukat és etikájukat felcserélték valamilyen vallásra, a természet ritmusának megfigyelését és megfejtését pedig felcserélték szemfényvesztő uralkodásra.

Ha megnézzük a mai XXI. századot, mindenhol furcsa alkimista szimbólumokat látunk a templomoktól a sportrendezvényekig, az ügyintézések helyétől a szórakozásig. Ezek a szimbólumok át és átszövik szinte minden napunkat. Ezek természetesen színek, formák, hangok zárt láncú kódját mutatják felénk, melynek igazából üzenete az: ne gondolkodj, majd a sötét mágus gondolkodik helyetted! De valójában ez az üzenet? Valójában ez a lényeg? Nem-e egy adott hatalom, egy adott kör pozícióját védi és félti, és ezért bújik a másik frusztrációja mögé? Vajon innentől fogva egyáltalán lehet-e beszélni a sötét mágusról? Nem-e csak tudatlan emberek tudásvágyáról, melyben mindenki azt hiszi, hogy amit tesz, cselekszik, gondol, az játék. De a világ fejlődése az azt mutatja, hogy ez a játék, ez szigorú felügyelet alatt áll.

Az első sejt, amikor elkezdett osztódni rájött, hogy nem tud energiát felvenni annyit, ami neki kellene, így saját maga tudásának kudarcaként elkezdett szaporodni, mert tudta, hogy nem éri el a gyorsulást. De bízott benne, hogy majd a következő, az igen. És ennek az algoritmusnak megfelelően mindent megtett azért, hogy utódait megvédje. Külső és belső eszközöket használt, fizikailag távol tartotta a zsákmányra vadászókat. Belsőleg mindent megtett, hogy a következő generáció egy fokkal már könnyebb biokémiai folyamatok között tudjon fejlődni, azaz valóban irányította annak fejlődését. Ha másképp nem is, megpróbálta könnyebbé tenni neki az energiához való jutást. És igazából itt lehet legelőször a számok alkotta rendszert, mint algoritmust, nyomon követni.

Az első sejt osztódása utáni év százmilliókban ez a látszólagosan könnyítésre szolgáló védelmi mechanizmus, az energiához való parancssor algoritmusa, az egyre fejlődő szervrendszerekben kóddá változott. Ez a kód bekerült a DNS-be, bekerült a hormonokba, bekerült a gondolatokba, és ma a XXI. században teljesen jól látható, hogy az egész életet, az egyetemességre és univerzális tudásra törekvő emberi társadalmat ez az egyetlen egy algoritmus határozza meg. Ennek az algoritmusnak a lényege nem csupán az energiáról szól, hanem az energia felhasználásáról, a szellemi és fizikai transzmutációról, az átváltozásról, az átlényegülésről, a végtelen tér tudását birtokló állapotról. De az algoritmus megélésének hibái megmutatják a fejlődés hiányosságait.

Ha megnézzük a vallásokat, mint etikai és morális szabályok tárházát, akkor nagyon furcsa képet kapunk. Elsőre ez a kép nem látható, csupán az avatott szem rakja össze, hisz avatott szem kell ahhoz, hogy ezt az információt értelmezni tudja. És ez a kép a legsötétebb, legnagyobb erejű, és legfélelmetesebb ellenfél jelenlétére utal, és ez a homonkulusz, a sötét vágyak világa. Az a folyamat, amelyik filozófiai értelemben hosszú évezredek óta meghatároz szinte minden emberi közösséget, a vikingektől a majákig, a nomád népektől a mai afrikai polgárháború katonáján át, a vallási csoportok zárt, titkolt közösségéig, és összefoglalva mindenki számára láthatóan az esti, narancssárga fényű lámpáknál olvasott gyerekmesékig. És ez a folyamat nem más, mint a kannibalizmus. Ez az egyetlen dolog, ami a homonkulusz valódi jelenlétét bizonyítja, hisz ha megnézzük a vallásokban is előfordul az emberáldozat, még a Bibliában is benne van. De, ami a legérdekesebb, az a Jancsi és Juliska meséje – a sok közül csak egy kiemelve – amelyben a gonosz bába, vagy boszorkány, vagy a valamilyen tudással rendelkező boszorka elmondja a gyerekeknek: hogy jól felhizlallak benneteket, aztán megeszlek. De, azért az élet számtalan területén ugyanez a történet genetikusan jelen van. Amikor a távolról érkezett ismerős ránéz az újszülött kisdedre és csak úgy mosolyogva mondja: olyan kis zabálnivaló. Vagy a szerelmesek a legönfeledtebb pillanatban csak ösztönösen tesznek és mondanak olyan dolgot, amely az egyik legősibb parancsnak engedelmeskedve ugyanezt jelenti.

A kannibalizmus talán akkor érthető meg legjobban, ha a mai afrikai polgárháború sújtotta övezeteket tekintjük, ahol ez a folyamat tevőlegesen van jelen. Bizonyított, hogy azok a fiatal katonák, akik részt vesznek ilyen rituálékban és szertartásokban, maguk elmondják, hogy az emberi szív és az emberi vér valóban olyan euforikus állapotot idéz elő, amitől ők elhiszik, hogy legyőzhetetlenek, sérthetetlenek. Ezek a XXI. századi gondolatok csak visszaköszönnek, mert ugyanezt mondták a nomád lovasharcosok, ugyanezt mondták a korai görög társadalmat megalkotó és korai demokrácia alapjait lerakó görög törzsek, ugyanezt mondták a maják, toltékok, aztékok, és még ki tudja hány náció? És még ki tudja ez meddig tart? Mikor jön el az az idő, amikor a genetikai parancssor megértése és értése eszmélésre kerül? És ugyan a mai ember már nagy üzemben nem kannibál, de az, ha valaki valakivel nem ért egyet, azt elpusztítani és elvenni a javait az még mindig él. Tehát valójában az alkímia egy szinttől megköveteli, hogy az eszmélés pillanatában a világ táguljon, az ismeretek növekedjenek. De ez csak akkor tud megtörténni, ha minden valódi időben történik. És ebben az időben az óra mutatói közé szorított távolság nem érvényes, a Higgs-térben lévő szinguláris felület hullámhossza viszont igen. Tehát a genetikai parancssorunk az csak látszólagosan szól arról, amit a homonkulusz akar, mert elsődlegesen minden egyes folyamatnak a transzmutáció a célja, a varázslatnak az a része, amely ma még nem ismert a tudomány szemszögéből. De előbb-utóbb ismertté válik.

Ennek egyetlen egy bizonyítéka van. Igaz, többre nincs is szükség, csak erre az egyetlen egyre, ami nem más, mint az az egyetlen sejt osztódását kiváltó folyamat parancssora, az energiához való jutás algoritmusának törvénye. Az az egyetlen egy sejt is azokból a szubatomi, ősi és időtlen energiákból épül fel, melyekhez keresi a visszautat. Spirituális értelemben, mintha a végső igazságot keresné. Egy formulát, egy varázsigét, vagy valamilyen esszenciát, ami megmutatja neki azt az őseredeti állapotot, amelyet csak ez a mitikus igazság tud létrehozni. És előbb-utóbb ez az igény, mely ma is benne van minden élő minden egyes sejtjében, előbb-utóbb érvényesül. Persze, joggal merül fel a kérdés, ha ez a fejlődés, akkor miért van szükség annyi bajra, problémára, és fájdalomra? Nos, úgy vélem, mert az emberek nem mágusok akarnak lenni, részeiként a transzmutációnak, hanem tudás nélkül uralni, és irányítani a körülöttük lévő világot. És, mivel mindenkiben ez a végső igazság működik, és ezt mindenki a maga etikai és morális szabályai szerint nézni, ezért ebből a végtelen sok igazságkeresésből és teóriákból, amelyek az igazságkereséshez vezetnek, konfliktus születik. Elképzelhető, hogy ez a fajta intellektus, amit meg kell érteni, ez nem humán, azaz nem az emberé. Lehet, hogy ez egyfajta kiválasztódás része, és csak kevesen tudnak átjutni azon a szűrőn, melyben az igazságkeresésben a rosta részeit az együttérzés, és az empátia határozza meg. Minden más felül marad rajta. Az elmúlt évezredek alatt az emberiség számos esetben került bajba, gazdasági és erkölcsi hibákból kifolyólag, vagy éppen nehezen azonosítható, nehezen feltérképezhető, mindent elsöprő járványok tekintetében, amelyek úgy, ahogy jöttek, váratlanul megszűntek. Ez is csak egy algoritmus része, mint ahogy a humán állapoton való túljutás is. Az alkímia ebben nyújt rendkívül jelentős segítséget, mivel a transzmutációra való hajlam, mint egyfajta genetikai parancs, minden emberben ott van csupán az által, hogy egy szebb, jobb, egészségesebb, vagy könnyebben kivitelezhető életre vágyik, melyben szellemi és fizikai képességeit egyre jobban tudja kamatoztatni. De ugyanúgy ott van a homonkulusz is, mintegy algoritmus, amely a vágyak, akarat, birtoklás, ösztönös uralkodást erősíti az emberben, amely jelzi, sőt, mutatja is, hogy szimplán tárgyak vagy emberek birtoklásával is, a megfélemlítés által, energiához lehet jutni. De az emberrel ellentétben a homonkulusz tudja, ez csak talmi erő, véges és fájdalmas. Míg a valódi transzmutáció az eszmélés által valóban el tudja hozni azt a világképet, amit a tudás szimbolizál.

Czanik Csaba Árpád