Back to top

A teremtés mítosza

UFO Magazin 2018. október
UFO Magazin
2018. október

Fényévmilliárdok távolában létezik egy pont, ahonnét – bár a tudomány mai állása szerint konkrétan nincs bizonyítva csak teoretikusan – az egész világegyetem története elkezdődött, az ősrobbanás, a világegyetem kezdeti pontja. Elképzelni is rendkívül nehéz és rendkívül bátor dolog, hogy a végtelen univerzumot valahol tőlünk 16 milliárd fényévnyi távolságban egy robbanás indította el. A ma létező összes anyag, atom, atomi összetevő (bozonok, kvarkok, sperminek és még ki tudja mennyi apróság), mind egy végtelen nagy tömeget alkotva egyetlen egy tű hegyén, egy valamilyen erő hatására keletkeztek – mert ugye a világegyetemet működtető négy alaperő a robbanás pillanatában még nem létezett. Ez a négy alapelem a gravitáció, az elektromágnesen erő, az erős kölcsönhatás és a gyenge kölcsönhatás, ezek csak a robbanás megtörténte után, azaz az első a másodperc billiárd része alatt születtek meg. De a robbanás előtt még a semmi sem létezett. Sőt, a semmi nem is tudott önmagáról, hogy létezne. Így tehát sem a tér, sem az idő nem létezett. Egy külső erő hatására megtörtént maga a robbanás.

A ma létező atomok szerte a világegyetemben egy Esemény hatására Helyet és Időt követeltek maguknak. Úgy gondolom, hogy a hely, amit az atomok kiszorítottak maguknak, és a kiváltó esemény, ami az egészet elindította, az a mellettünk lévő paralel univerzumok eddig ismeretlen kölcsönhatásából jött létre, azaz a számunkra eddig csak teoretikusan létező párhuzamos univerzumok közé beékelődött és helyet kért magának a mi univerzumunk. És ez az univerzum azért a miénk, mert jelenleg az emberi tudat fejlődésének fokán ide vagyunk bezárva, a tér és az idő foglyai vagyunk. A változást kiváltó esemény, mint robbanás, az jelenleg az ember számára nem elérhető.

Alapjaiban véve minden ember elmondhatja, hogy ő ehhez vagy ahhoz a rasszhoz tartozik, erre vagy arra a rasszra haragszik, negatívan gondol, ellenséget lát benne, vagy éppen vonzódik hozzá és barátot lát benne. Elmondhatjuk azt is, hogy mi egy adott néphez, egy adott országhoz tartozunk. Elmondhatjuk azt is, hogy egy adott kultúrát élünk meg, mint szilárdnak hitt látszólagos közösségünk összetartó erejét. Elmondhatjuk azt is, hogy ilyen vagy olyan Istenben hiszünk. És ez az Isten ilyen vagy olyan indokkal majd elpusztítja ellenségeinket, minket meg felemel (tartós felemelésre és hosszan tartó békére, amely évezredeket ölelne át, az emberi történelemben sajnos még nem volt példa). Elmondhatjuk azt is, hogy nekünk ez a kontinens vagy egy másik a szimpatikus. És elmondhatjuk az is, hogy bármilyen ideológiát tudunk gyártani arra, hogy az emberi elképzelésekben a másik ember elpusztítása miért pozitív dolog, és ezt a tettet majd valamilyen magasabb rendű hatalom miért dicséri meg.

De ha egy kicsit elrugaszkodunk ettől az erősen földhözragadt nézőponttól, akkor látható az ősrobbanás fénye. Érezhető az a pillanat, amelyben ez a végtelen nagy atomi halmaz, amely ma a jelenlévő anyagokat alkotta meg az egész világegyetemben, helyet és időt kérve egy eseményen keresztül szétszóródott a világegyetemben. Így tehát látható az is, hogy mi nem elsősorban a Föld nevű bolygóhoz tartozunk, ide csak a helyünk és az időnk szól. Mi a világegyetemhez tartozunk. Az, hogy ez a nézőpont a helyére kerüljön, oda események hosszú sorát kell megérteni, és ezek az események az egész világegyetemben egy algoritmus alapján történnek. Ezt az eseménysorozatot az ősrobbanás első másodpercének a másodperc billiárd tört része alatt létrejövő erők hozzák felszínre a mai napig. Sőt, holnap is, holnapután is, és a világegyetem milliárd évek múlva is ennek alapján fog működni. Ezek az erők a már említett négy alaperő, az erős kölcsönhatás, a gyenge kölcsönhatás, az elektromágnesen erő és a gravitáció. Látszólag ezeknek a dolgoknak vajmi kevésnek tűnő szerepe van tágabb értelemben a földi élet kialakulásában, szűkebb értelemben az emberi lét folyamataiban. De szerencsére ez csak úgy tűnik, hogy nincs szerepe, mert ez az algoritmus ez gyakorlatilag – ha vallásos szemszögből nézzük – Isten akarata, ha egy másik szemszögből nézzük – amit lehet nevezni tudománynak, biológiának, fizikának – akkor ezek egyfajta evolúciónak az eredményei.

Nagyon nagy vonalakban a testünket alkotó atomok a belső folyamataik eredményeképpen folyamatosan energiát termelnek. Itt érvényesül az erős vagy a gyenge kölcsönhatás. Mi mivel lép kapcsolatba, majd az atomok körüli elektronfelhő milyen elektromágnesen teret hoz létre, ez az elektromágneses tér milyen információt közvetít a gravitáción keresztül? A gravitáció nemcsak galaxisokat, szuper halmazokat, óriásbolygókat, távoli csillagködöket mozdít el, hanem hatást gyakorol a szervezetünk legkisebb pontjára is. De az emberi szervezet ezt nem érzékeli. Nem gyakorol ránk hatást az az erő, amely mondjuk az Androméda galaxist a mi galaxisunk felé sodorja és, habár a két galaxis között ugyan már mérhető az anyag áramlása így, közel kétmillió fényévnyi távolságra egymástól, mi nem érezzük ezt a felfoghatatlanul nagy erőt.

Ha a helyünket keressük a világegyetemben az az első lépés, hogy ezt az algoritmust, amit az élet érzékel az atomokon belüli újra meg újra megnyíló eseményhorizontokon keresztül, első lépésben magát az algoritmus jelenlétét kell láthatóvá tenni. Ezt úgy lehetne hasonlítani iqozidodekaédert képzelnénk a világegyetem helyére. Ennek a felülete egy elektronfelhő, és benne keringenek azok az atomi összetevők, amelyek a teret és az időt alkotják. Majd legbelül a magban – nagyon nagy vonalakban – a bozonok felületén megjelenő eseményhorizontokból egy parancssor áradna ki, amely minden egyes, látszólagosan szabadjára engedett atomi összetevőnek ugyanazt a parancsot adná. Amikor ezek az összetevők lepattannak az elektronfelhőről – illetve csak a felhő eltéríti őket útjukról, és látszólagosan csak körbe-körbe járnak – valójában a kijáratot keresik. Egyfajta evolúció a héj felületén megtalálni azt a szinguláris felületet, ahol be lehet lépni az eseményhorizontba és a benne lévő elektromágneses erő elszabadul. Ez úgy tűnik, hogy egy látszólag rendkívül kötött folyamat, holott nem. Ez csupán egy utasítás – Isten, vagy nevezzük a Teremtőnek, vagy az idő és a tűz urának, bárhogy, bármilyen néven illessük –, amit az atomokba építettek be. És innét nézve az evolúció, mint kiválasztódás, fejlődés azt jelenti, hogy mindig készen kell lenni egy újra, hogy az ember megtalálja azt az utat, ami túlmutat azon az eseményen, ami a látható világegyetemet jellemzi, mivel Isten jelenléte túl van ezen a világegyetemen. Az ősrobbanást kiváltó impulzus is túl van ezen a világegyetemen. Mert, ha itt lenne, akkor a négy erő közül valamelyik az azt jelképezné.

Az ember körül zajló eseményeknek, amelyeket úgy ahogy megél a civilizáció, ezeknek a legfontosabb feladata az lenne, hogy az ember megértse a teremtés mítoszában rejlő, inkább kvantumfizikai kérdéseket, semmint azokat inkább teológiainak gondolná, hisz még a Biblia is úgy kezdődik, hogy kezdetben fény volt mindenhol. Ez egy elég konkrét utalás az ősrobbanás pillanatára. Innét nézve bármelyik vallás vallási irányelveit tartalmazó leírásait nézzük, azok valójában belső, metafizikai és egyben kvantumfizikai leírások arra vonatkozóan, hogy a bennünk rejlő ősrobbanás erejét hogyan tudjuk felszabadítani és hol találjuk meg a kijáratot, az átjárót az esemény horizontját, ahol belépünk egy másik térbe. Kifejezetten kvantumfizikailag és nem vallási vagy spirituális értelemben, mivel Istennek, ugyanúgy mint az embernek, nem teóriákra van szüksége, hanem eseményekre, amelyek ráadásul tudatosak, szándékoltak, amelyeknek a változtatásában, előidézésében benne kell lennie a felelősségnek. És ennek a felelősségnek a tudáshoz vezető úton rendkívül nagy szerepe van, amit csak bátorsággal lehet felvállalni.

Hogy ez konkrétan mit is takar? Sir Isaac Newton felfedezi a gravitációt. A történet szerint egy leesett almával kerül kapcsolatba. Ezt a legtöbb ember úgy gondolja, hogy az alma, a zuhanás Newton feje, ahogy ráesik az alma, majd a zöld fű kapcsolatáról szól, ahol az alma megáll. De ha egy kicsit elrugaszkodunk a teóriáktól, és elkezdjük Istent megérteni a kvantumfizikában, és az ember saját maga fejlődését keresi az almában, akkor egy aprócska történet rendkívül megváltoztatja a képet. Az almának nem az a szerepe, hogy megálljon a fűben. Az almának az a szerepe, hogy atomjai a gravitáció közben egyre gyorsuljanak, a gyorsulás következtében elérjék a lebegés állapotát, a mozdulatlan mozgást, majd a fénysebesség átlépése után az alma atomjain belüli energia felszabaduljon és ezáltal a körülötte lévő tér és idő az esemény hatására megváltozzon. Olyan, mintha az alma megvilágosodna a felszabadult energia hatására. Innét nézve ezek a törvényszerűségek és felfedezések már egész másról szólnak.

Az ember minden amit tesz, gondol, cselekszik, alkot, az jelenkori tudatának kivetülése. A Hubble teleszkóp feltalálója Edwin Powell Hubble azért alkotja meg az első távcsövét, hogy különféle csillagászati folyamatok megértésével meghatározza a világegyetem korát. Ebben az időben már tudták, hogy a Föld hozzávetőlegesen 4-4,5 milliárd éves. Hubble az első teleszkópjának mérési adataival kiszámolt egy furcsa anomáliát, hogy a világegyetem csupán 2 milliárd éves. Rájött, hogy hiba van a rendszerben, hisz egy 2 milliárd éves univerzumban egy 4 milliárd éves bolygó nem létezhet. Tehát a számítás, mint tudatának kivetülése nem fedi a valóságot. Persze az elkövetkező kísérletek után Hubble korrigálta a hibát, és utána már sokkal nagyobb számok jöttek ki a csillagok távolságának mérése alapján. És ez is a ritmus része volt, a hiba lehetőség is a ritmus része, sőt, a hibán túllépve a kiválasztódás útját megtalálni a hiba javításában az is az algoritmus része volt.

Az emberek a világot hosszú évezredeken keresztül szigorúan metafizikai alapokra helyezték, mindenek előtt a szellemi kiválasztódást tartották fontosnak. A kozmológiai ezen irányában a sumerok az ember számára jelenleg elérhető tudás legmagasabb alapjait fektették le. Ez az alap arról szólt, hogy az egyén racionálisan, mindenféle sallang és félremagyarázás nélkül, hogyan érti meg a világ rejtett összefüggéseit? Nekik még nem volt hadronütköztetőjük, nem voltak űrtávcsöveik – a tudomány mai állása szerint – de helyette kifejlesztették az anyagok transzfúzióját, a szellem átlényegülésének szabálykönyvét, és megalkották az alkímiát. Azt a fajta varázslatot, amit egy kovácstűz mellett fel lehet szabadítani. De nem is biztos, hogy kovácstűzről volt szó, csupáncsak az éntudat megőrzéséről, amikor vallásos értelemben a test elveszti fizikai porhüvelyét és egy fotoni részecskére rárögzíti minden tudását és tovább viszi. Innét nézve már érdekesebb a történet, hogy a testünket alkotó több milliárdnyi atom az milyen fotonikus parancsra vagy utasításra rendezi össze úgy az atomokat, azokat az atomokat, amelyek látszólag az ősrobbanás kezdete óta élettelenül bolyonganak a világegyetemben, majd egy ilyen parancsnak a hatására az atomok rendeződnek. Először összeáll egy embriókezdemény, egy embrió, egy magzat, majd megszületik egy kisember, felnő, és a világegyetemhez viszonyítva rendkívül röpke és tünékeny élete alatt egy parancsnak engedelmeskedik és azon gondolkodik, hol lakik Isten és mitől működik ez a végtelen világegyetem?

A világ az nem áll másból, mint egyfajta parancssorból, algoritmusból, és valójában az a kiválasztódás lényege, hogy csak az az egyed tud továbblépni, aki megfejti ezt az algoritmust. Különben ő is és az utóda is csak körbe-körbe járnak. De ha egy egyed megért egyetlen egy szekvenciát az algoritmusból, és azt továbbadja az utódainak – akár tudatosan, akár tudattalanul – az utódai az eszmélés következtében egy szebb, könnyebb, jobb de, ami a lényeg, kiegyensúlyozottabb állapotba kerülnek, mivel a világegyetem a számukra új lehetőségeket biztosít. De ha az egyén nem tudja ezt az erőt, vagy változást befogadni, akkor a tudatában végbemenő különféle erők kölcsönhatásából – az erős és a gyenge kölcsönhatás eredményeképpen – nem megfelelő erők szabadulnak fel, így az utódokra nézve a jövő nem túl jó, pozitív távlatokkal fog kecsegtetni. Ellenben ha az erők játékának harcát az eszmélés és a felismerés fokozza, akkor az élet minősége változik. A fejlődés eredményeképpen – mint a tudat kivetüléseként – az élet minősége és körülménye fejlődésnek indul.

Ha a fejlődést rávetítjük az emberi társadalomra, akkor látható, hogy a mai világban végbemenő folyamatok valójában egy algoritmus szabályai szerint történnek. Ebben a szabályrendszerben az erők kölcsönhatása képpen a kiválasztás játszik szerepet. Melyek azok a folyamatok, amelyek az egyénnek a jobb, a könnyebb, és elviselhetőbb életet biztosítják? Ha globálisan nézzük az emberiséget, akkor erre ma semmilyen esély nincs. Az egyén nem akar gondolkodni, nem akar felelősséget vállalni, a rátelepedett algoritmust – mint emberi tényezőt – azt készen fogadja el, még csak meg sem kérdőjelezi. Mintha az ember tömegekben nézve elfogadta volna tudattalanul a rá leselkedő veszély tényét. Az irányító réteg pedig ugyanilyen önhitt módon úgy gondolja, hogy van akkora hatalma, hogy a természettel, mint evolúcióval, vagy mint Isten akaratával szembe szállhat. Sőt, mi több, azt le is győzheti. És így felelőtlenül nyomorba és káoszba döntheti úgy a világot, hogy közben mindenki arról beszél, hogy ezt valójában a tömeg akarta így. De a tömeg készen kapja az információt.

Ma a világ rendkívül nagy veszélyben van. A legfontosabb próbatétel az emberiség számára az nem a hidegháború, hanem annak eldöntése, mint esemény, hogy egyáltalán van-e helye és ideje az élet spalettáján? Fel tudja-e oldani azt a rá leselkedő veszélyt, amit a klímaváltozás okoz, hisz rövidesen – egy-két évtized múlva – olyan területek fognak elnéptelenedni, lakhatatlanná válni, ahol ma még milliárdok élnek. Vajon az ember számára az a legkézenfekvőbb feladat, a gyenge és erő kölcsönhatás eredményeképpen, hogy a bajban lévő embereket ellenségnek tekinti? De holnap vagy holnapután, vagy öt év múlva azok az emberek is bajban lesznek, akik ma biztonságba gondolják magukat a klímaváltozás káros hatásaitól, mivel úgy gondolják, hogy van elég víz, télen tűrhető a klíma, van esély a túlélésre. De ez önhitt dolog. Ha csak a magyarországi vízkészletet veszem, a magyarországi csapvizek jelentős része nanoméretű műanyaggal szennyezett. A természetes vizeink több mint 70%-a ugyanettől a problémakörtől van bajban, illetve a rosszul működő gazdaság eredményeképpen egyéb kémiai szennyezőanyagokkal is fel van dúsítva.

Tehát akkor a világ az erre a sorsra ítélte saját magát, hogy nincs más hátra, mint 50-100 éven belül így is, úgy is kihalunk? Ez tévedés, nem fogunk kihalni. Az élet, vagy annak őrzői ezt nem hagyják. Itt nem valami mitikus, ezoterikus, spirituálisan elvont dologra kell gondolni, hisz az ember ezen a területen olyan fejlett technológiával áll szembe, amit ezer évek múlva sem fog megérteni. És ez a valami, ami az életet védi, ez egy nagyon agresszív folyamat, úgy is hívják Élet.
Csak egy érdekesség ehhez. A világ még tele van felfedezésre váró folyamatokkal a klímaváltozás és a környezetünk megtisztítása terén, amelyek a legnagyobb kihívások az ember számára. És ezeket a folyamatokat alapjaiban véve csak akkor lehet elkezdeni meggyógyítani, ha az emberiség egyként lép fel, egy akarat egy szándék, amely egy végtelenül színes kultúrkörben érvényesül, amelyben mindenki megtartja a saját maga indentitását – akár nyelvét, akár hagyományait – melyben nem a vallás a legfontosabb irányító alapelv, hanem mindenek felett az élet védelme. És legyen az az élet bármilyen rendű és rangú, hisz mindegyikben ugyanaz a fotonikus parancs érvényesül. Tehát ezt nevezhetjük Isten akaratának, vagy a világegyetem algoritmusának, és ebben az algoritmusban van egy aprócska meglepetés, a Gangesz.

A Gangesz a világ legszennyezettebb folyói közé tartozik. Varanasziban – Észak-Indiában, a hinduk szent temetkezési helyén – az elmúlt évezredek alatt emberi hamvak millióit szórták a vízbe. A partjáról az ott lévő gyárak szinte szűretlenül öntik a szennyező anyagot a Gangeszba. A vízben állva a rituális fürdőn résztvevő emberek százezrei a fürdő során felhasznált kémiai anyagokat, drogériai szereket ugyanebben a vízben mossák le magukról. De mindezek mellett hisznek benne, hogy Ganga istennő vigyáz az életre, és bármit tesznek az élet is vigyáz rájuk. Sokáig úgy gondolták az emberek, hogy a Gangesz szennyezése olyan környezeti katasztrófát fog elindítani, amely több milliárd embert fog érinteni. De ez a probléma elmaradt. Mondhatnánk úgy is, hogy Ganga istennő közbeszólt. A legújabb kutatások eredményeképpen kiderült, hogy miért nem indulnak el fertőző járványok Varanasziban, miért nem csökkent a halak mennyisége, miért nem hal ki India egyetlen édesvízi delfinje, amely a Gangeszban él, mert van a vízben valami, szinte csak a Gangeszban. Egy bizonyos bakteriofág biológiai folyamat, amely egy adott módon a vízben lévő szennyeződést szinte maradéktalanul lebontja, és a víz, az élet sértetlen, érintetlen és szent marad. Ha a bakteriofágok által működtetett folyamatot az ember megérti, meg lehetne állítani a világ vízkészletének szinte minden problémáját a nanoműanyagoktól az egyéb szennyeződéseken át. De ehhez egy dolog kell, megérteni az élet lényegét. Megérteni azt a kozmikus folyamatot, ami minden emberben benne van, a világegyetemet alkotó négy erő kölcsönhatását, amely az emberi jellemben azt eredményezi, hogy empatikus vagyok és ezáltal elfogadó, és törekszem a szimpátiára. Törekszünk arra, mint társadalom, hogy a világ holnap is egy élhető hely legyen. Mert ha mi nem oldjuk meg, megoldják helyettünk a bakteriofágok, de nélkülünk.

Czanik Csaba Árpád