Back to top

A transzcendens - A jóslás, avagy a jövő megértése

UFO Magazin
2016. december

A világegyetem titkai, azok alapjaiban véve lehetnek fizikaiak, és metafizikaiak. Jelenkorban a Homo sapiens nagy kérdése (– mert hogy az antropogenezis morfológiáját nézve a Homo sapiens nem végállapot, hanem egy lény jelenkori tudásának a vetülete egy adott fizikai világban; de a lény nem maga a Homo sapiens, hanem valami sokkalta mélyebb, sokkalta nagyobb, és sokkalta energikusabb), vajon a jövő útja ahhoz, hogy megértsük a fizikait és metafizikait, nem-e a transzcendensben keresendő? Én hosszú évekig vezettem különféle táborokat. Ezeket a résztvevők sokszor nevezték spirituális táboroknak, ahol ők tanulnak dolgokat. Én mindig ódzkodtam ettől és zavart, mert tudtam, hogy a tanulásnak kötött szabályai vannak, míg egy ilyen tábornak kötetlen, azaz nincs tétje a kijelentéseknek. Sokszor láttam, hogy nagyravágyó emberekből hogyan lesznek gyógyítók. Tudatlan emberek elcsíptek morzsákat, amit az ego hatalomnak vélt, és abból hogy váltak gyakorlatilag akár guruvá, akár kéretlen prókátorrá. A világ fejlődésében a transzcendens az, ami összeköti a világ minden egyes alkotóelemét, legyen az élő vagy élettelen, legyen az a legkisebb atom, vagy egy része csak az atomnak, mint az atom alkotója, vagy legyen az bármilyen élőlény. A transzcendens értelmezésében lehet bármilyen messze a világegyetemben térben és időben elhelyezkedve, akár a legtávolabbi pontjáig. A transzcendens maga a létezésen túli létezés. Vajon az emberi lét, amikor a tudást keresi, vajon csak a Püthagorasz tételre gondol, vagy Arkhimédész tanaira? Vagy csak Newton, Einstein, vagy Stephen Hawking titkait akarja megfejteni? Vajon Arisztotelész, a bölcs, az érdekli-e az embereket, mint transzcendens? Vagy Cicero ugyanígy jelen van-e a mindennapokban a transzcendens megnyilvánulásánál? Mert ugye azt tudjuk, hogy Sziddhárta Gautama, aki Buddhává lett, az szóbeszéd tárgyát képezi: „Hogy ő a valaki! A Buddha!” A názáreti Krisztus, aki az epheszoszi Szűz Máriának a fia, és az apja egy ács, ő is jelen van a transzcendensben. Manapság ugyanígy jelen van a transzcendensben egy sivatagi árva fiú, aki Mohamedként vonult be a történelembe. De vajon ma, a világ ahogy fejlődik, és nyit az univerzum felé, valóban a transzcendens hatása alatt teszi a fejlődést? Elképzelhető, hogy Arisztotelész, a bölcs, ma kedélyesen mosolyogva végigsétálna az utcán és nem lenne egyetlen egy rosszalló szava? (Nem vagyok elfogult, de ő rendkívül közel áll hozzám.) Nos úgy gondolom, nem. Mert ma lejárt a hekatombák ideje. (A hekatomba áldozat Zeusz és a főistenek felé. Különféle áldozatok bemutatásánál különféle színű és mennyiségű marhákat áldoztak fel Zeusznak, és ha az áldozatra menő marha elbődült vagy visszanézett, az azt jelentette, hogy Zeusz nem fogadta el az áldozatot, a hekatomba érvénytelen, a jós nem tudott kapcsolatot teremteni a transzcendenssel.)

De vajon a jós valóban a jövőt látta-e? Valóban ott mozog az agyában a transzcendens képpé formálódva? Vagy csak egy adott korszak vágyával vagy elnyomásával azonosulva lát valamiféle jövőt? Vajon a jóslás így, nem csak előrevetíti azt, amit amúgy is tud mindenki a maga gondolatában, érzésében, félelmében? Hisz nem nehéz az embernek kiszolgáltatottságában kiszámítani, hogy jön a harmadik világháború! Zsigerileg van benne minden emberben, ehhez különösebb jóstehetség nem kell. A kérdezz-felelek pszichikai játék következtében könnyű bárkiből bármit kiszedni a múltjával vagy a jövőjével kapcsolatban. Ilyen szupertudású emberekkel ma könyvtárak telnek meg. De vajon azt megjósolni, hogy mikor jön el a fejlődés ideje, az komolyabb tudást igényel. Mert ugye látszik, hogy most a világ háborúra készül, és ez nem jóslat, ez tény! Sokan úgy gondolják, hogy a jövő az bennünk lakik. Én úgy gondolom, hogy nem. A jövő a cselekedeteinkben lakik és a felelősségünkben. Ma nem látható más, csak az, hogy mindenki okosabb a másiknál. A felelőtlenség a transzcendens életszerű és élettani hiánya. Mert filozófiai jelenlétét azt könnyű kimondani! Azt bárki tudja, hogy ő olyan magas szellemi régióban él, hogy az már a transzcendensen túli világban van jelen. Annyit meditál fennkölt és magasabb rendű dolgokról, hogy már-már lekörözi Buddhát. De ez nem életszerű. Mert ha megnézem az életeket, és a hozzá csapódott félelmeket, akkor a helyzet drámai. Mert nem látom a közösséget, azt, amit úgy hívnak emberiség. Hanem látok sok magányos facebook hőst, mint keresetlen prókátort, akiknek épp most hullik szét az élete a nagy bölcsességben. A transzcendens az ennél, hitem szerint, egy kicsivel több. Mind Sziddhártánál, aki elért valamit, és azt átadta egy közösségnek már életében. Mind Mohamednél, aki megalkotott valamit, és átadta egy közösségnek még életében. Mind Krisztusnál, aki életében mutatott példát, és megalkotott egy közösséget. Hitem szerint azok a tanok, ott és akkor, az ő számukra volt transzcendens. És követői csekély százalékára. Hisz ha transzcendens lenne a követők számára, ab ovo ma nem kellene félni a harmadik világháborútól.

Tehát azok a jósok, amelyek azt mondták, hogy nagy nemzetek lesznek a világban rövidesen, azok tévedtek. Mert akkor lenne bármelyik nemzet nagy, ha kihúzná a kígyó méregfogát! És valóban beköszöntene az emberiség életében egy új kor, a valódi tudás kora, a valódi aranykor (amely szerintem hosszú évszázadokig még biztos nem fog eljönni, és ez sem jóslat, hanem tény). Tehát, ha egy nemzet kihúzná a kígyó méregfogát és olyan transzcendens filozófiai mélységet, és fizikai és metafizikai állapotot hozna létre, amely elindítaná a világban a békét. De most egyelőre még mindig lefelé megyünk. Az emberiség zuhanása a Kali Juga aljára még nem ért véget. A Kali Juga a vaskor. A vaskor lényege, a félelem. A félelem, amely az elvesztésről, a transzcendens hiányának a megéléséről szól. A Kali Jugát követi az aranykor, amely nem jóslatokra épül. Hanem minden lénynek nem joga és nem kötelessége, hanem létállapota a transzcendenssel való egyesülés. Na most egy egyszerű metafizikai matematika: most kitör a harmadik világháború. Egyik alulfejlett államfő legyőzi a másik alulfejlett államfőt, az emberiségnek a fele az köddé válik. Amelyiknek több ágyúja van és messzebbre tud lőni, az kijelenti magáról, hogy ő a béke őre, hisz a béke érdekében áldoz föl milliárdokat (még kicsit se tömeggyilkosok). De eljön az idő, abban a távoli békés világban, amikor a legyőzöttek közül, valaki azt fogja gondolni ismét, én máshogy akarok élni, hisz ez az ember belső genetikai parancsa. Senki nem született rabszolgának, sem szolgának. És akkor ismét kap újra az ember egy lehetőséget a transzcendens megélésére. Tegyél érte! Vállald fel: te szabad vagy! De a szabadságnak ára van, Ettől működik a transzcendens. Az ár tetteink, gondolataink felelőssége. Nem egy távoli ködös jóslatban kell hinni egy szigorú pszichológiai kérdezz-felelek játék alapján, hanem csak az történik meg, csak az, és csak az támogatja a hekatombát, amiben biztosan benne vagyunk testestől, lelkestől, szellemünkkel együtt. És itt van a kutya elásva. Azaz csak az történik meg, amiben transzcendens lénnyé válunk. Amiben közösséget alkotunk. Amiben létrejön a gondolat, amely időtlen. Amelyben megszületik a világegyetem egy pici darabja a vonzás törvényének megfelelően, mely azt jelenti, én szabad vagyok. A világegyetem titkait nemcsak elképzelem, hanem megélem. A vonzás törvényének a legelső leckéje. Élni és élni hagyni. A mai világ, akárhogy is nézzük: lelketlen. Tolvaj, pusztító, de reménnyel teli. Előbb-utóbb biztos, hogy valaki kimondja: eddig és ne tovább! Mint ahogy Madách írja: vannak fontosabb dolgok, mint az ember fizikai élete. Ez nagy távlatokat nyit, nagy a lehetőségek tárháza. Nagyon mély az az irány, ahová innét el lehet jutni. Vajon azok az emberfeletti civilizációk és kultúrák nem erre várnak? Hisz az ember évezredek óta lop, csal hazudik és gyilkol. Évezredek óta nincsen fejlődés. Csak apró zsarátnok szikrák reppenek néha az ég felé, s jelzik, hogy van még remény. Vajon lehet, hogy minden embernek a kezében a nagy lehetőség! De azt is el kell tudni fogadni, hogy ez periodikus. Nem mindennap működik, nem mindennap van rá mód, hogy ez érvényesüljön. A hozzá vezető útnak is meg kell érni, mint az almának a fán. Az nem működik, hogy mindennap újra és újra leszámoljunk a félelmeinkkel, négyszemközt a fallal, vagy a tükörrel, hiszen az csak a hiúságnak és a gyávaságnak a színtere. A probléma csak akkor oldódik meg, ha felvállaljuk. És ha innét nézem, akkor látható, hogy bizonyos időközönként eluralkodik az emberi léten az őrület, és egy-egy szuperhatalomra törő alulfejlett egyén hatására jó esetben százak, rossz esetben milliárdok halnak meg. Pedig az elején látható már, hogy hát ezek az emberek nem úgy élnek, mint a bölcs Arisztotelész! Ezek az emberek kéjsóvár arany ragyogásában, a vagyon halmozásában, a hatalmuk fitogtatásában lelik örömüket, és közben mindezt a népre fogják. De a népnek igazából akkor van hatalma, ha dönt, és bírál. De az soha nem jó, ha tort is ül! Mert akkor folytatódik újra minden. A tudás rejtve marad. Talán a döntés után a megbocsájtás kell. A legmélyebb metafizikai állapot, hogy a transzcendens kapuja kinyíljon. Hát ez hibádzik! Jelenleg óriási elméletek folynak arról, hogy majd egy távoli mitikus jövőben micsoda űrhatalmak leszünk. De mi van, ha ott laknak, ahová készül épp az ember? Mi van, ha azok már itt vannak? Mi van, ha nagyobb a probléma mintsem az ember azt gondolná? Mi van, ha a világegyetemet csak azért nem érti az ember, mert a tudatlanság elvakította? Az a fajta tudatlanság, amit tudásnak nevez. És mi lehet ez a tudás? A pusztítás millió formája. A hiúság végtelen útvesztői. Saját magunk genetikai örökségének a megtagadása. A valódi tudás, ami az embert kiemeli a csillagok közé, az nem technikai. Még csak nem is filozófiai! (Majd talán az lesz az egyik fő probléma távoli bolygók kolonizálásánál, hogy melyik isten vagy melyik vallásalapító képét vigyük el? Na de akkor azzal elvittük a háborút is! Akkor azzal elvittük a társadalmi különbségeket is. Akkor gyakorlatilag nem jutottunk el sehová, hanem csak bővült a harctér.)

Tehát akkor a tudás más. Az az állapot, ami túl van a transzcendensen. Mert a transzcendens az maga az út, ami vezet valahová. A transzcendens az csak egy lehetőség. Azok a fotonok, amelyek behálózzák a teret és az időt, és a világegyetemet beszövik aranyfonál hálójukkal, amelyet a mai fizika még csak most kezd el megismerni. Ott kezdődik valami, amikor az ember túljut a téren és az időn, és túljut saját félelmének a rabságán. Ma hisz mindenki valamiféle istenben. Van, aki a pénzt tiszteli, van aki a gyakorlati hatalmat, de ettől még a bolygónk haldoklik. A vizek szennyezettek, a tengeri halak rákos betegséget terjesztenek, a levegő méreggel van teli, a jövő a tudatlanságról szól. Nincs felvállalva semmi. Hisz a mai kor vezetői, tudósai, akik közel állnak a tűzhöz, azok olyan távolinak látják a problémát, hogy őket az nem érdekli. Hisz atomrakétával, és atomháborúval fenyegetik a világot. De vajon ennyi erővel szólhatna az emberiség a fejlődésről is. Csak az a tudás kevesebb publikációt kap. Ma mindenki arról beszél, hogy a Föld túl van népesedve. Mert azokat a tudósokat senki nem akarja meghallani, akik arról beszélnek, hogy ma a meglévő termőterületekkel, amelyeket semmilyen formában nem kellene növelni, eltartható lenne a mai népességnek a többszöröse. Minimum három-négyszerese. Csak egy picit meg kellene érteni, hogy az a szó, hogy felelősség mit jelent. Helyette az emberek úgy gondolják, hogy a túlnépesedés problémáját úgy is meg lehet oldani, hogy egyik felét kiírtjuk, a másik felét meg lassú kínhalálra ítéljük. Vajon ezt akarják látni a csillagok? Vajon az a fotonikus aranyszál ezt a hírt a hozza a világegyetem mélyéről? Vajon az egész transzcendens az ezért pulzál, létezik az emberben mélyen, mert ez a járható út? Én úgy gondolom, nem. A béke a legfontosabb dolog. Én hiszem, hogy ez a világ, elejétől a végéig, mesterséges. Hiszem, hogy mi nem kísérleti nyulak vagyunk, csak tanulók egy iskolában. Hiszem, hogy az ember legfontosabb feladata a problémakezelés. Szemtől szemben a másik ember megértése. De csak szemtől szemben! Különben a harag, a vágy, a hiúság, a félelem örökre ott marad. Tudom, hogy ezek az erők életek hosszú sorát határozzák meg. Nincs olyan, ha őszintén nézzük, hogy valaki ebben az életében elkövetett valami bűnt, hogy az a következő életében érvénytelen. Igenis a világegyetem számon kér. A világegyetem leckét ad föl. A világegyetem bünteti a tudatlanságot. De a világegyetem esélyt is ad. Hogy belenézzünk a csillagok mélyébe, hisz közöttünk és a világegyetem legnagyobb objektumai közt, a végtelen galaxisok közt, nincs különbség. Ugyanaz az aranyszál alkotott minket. Vagy ahogy Sziddhárta Gautama, a Buddhává vált mondja: ember és Isten között bár nagy a különbség, de nagy ésszel vagy erővel ez átjárható, hisz mindketten egy anyának a gyermekei.