Back to top

A világ – járvány

UFO magazin, 2020. április
UFO Magazin
2020. április

Az elmúlt évek alatt a világ spirituális, szociális, vallási szemszögből – sőt nemcsak vallási, hanem gazdasági szemszögből nézve is – egy rendkívül intenzív fejlődési szakaszon ment át. A gyengékből erősek lettek, az erősekből magukat ugyan bölcsnek gondolók lettek, de valójában önhittek és ostobák lettek, és ezek nyertek teret és életerőt. Az új világrendben az már közhely lett, hogy addig, amíg a másik kertjében történik a baj, azt könnyű Isten büntetésének nevezni. De a baj ideért hozzánk! Akkor most ez a baj – mivel mindenki jó embernek gondolja magát – nem Isten büntetése. Mert hát eleve mindenki jó, és a jókat nem bünteti Isten! Csak a szomszédot. Vagy az efféle gondolkodás, ami ma terjed a világban, ez arra utal, hogy még nincs is új világrend? Csak tömegeket felhasználva, régi betokozódott despoták új világrendre hivatkozva a saját pénztárcájukat gyarapítják? És a szó szó szerinti értelmében milliók vére, fájdalma, szenvedése árán, csakhogy ők jól járjanak. Mert ha innét nézem a dolgot – és ugye ez látszik mindenhol –, akkor nincs új világrend. Ez van.

Én az ember legfőbb mozgatórugójának az alkímiát és az alkímia evolúcióját látom. És ebbe az evolúcióba beletartozik az is, hogy a vírusokat, járványokat a történelem egy furcsa konstellációba jegyezte fel: ez a félelem és a fájdalom együttállása. És most – akárhogy is nézzük – ez mind eljött hozzánk. A halál nem a szomszéd kertjében sétál, nem egy szomszéd országból érkező hír, hanem itt, mindenki nappalijába, gyerekszobájába, pincéjébe, étkezőjébe, a baráti kézfogásba, egy eddig megszokott ölelésbe, a mosolyba. És ha innét nézzük, akkor látható, hogy a járvány az háború. Egy arctalan ellenféllel (lehet, hogy nem is arctalan), akinek nincs más dolga, mint a szemünkbe mosolyogva, de a hátunkba tőrt döfve, elvegye tőlünk mindazt, amit elért a civilizáció. Nem szimplán vágyak, hanem tudás, technológia és lehetőség mindaz, amivé lettünk, és ezt úgy hívják, emberi lét, ami tudatunk kiterjesztése, fejlődése. És most nem lett belőle más, csak reménytelenség, félelem, rettegés, betegség, halál.

Nyílt titok a történelemkönyv lapjairól, hogy Attila, amikor Catalaunumba vonul, azokat a városokat, amelyek nem hódoltak be neki, pestissel fertőzött hullákkal árasztja el. Tehát az emberi lét megnyilvánulásaitól nem áll olyan messze egy jó kis járvány elszabadítása. Az 1100-as évek végén, az 1200-as években, az első nagy pestisjárványok idején úgy gondolták a móroktól és az araboktól való félelemtől vezérelve, hogy a járvány talán az arab világból jött, és úgy szabadult rá Európára az első feljegyzett nagy pestisjárvány. Aztán persze később kiderült, hogy ez nem igaz. Ma már a tudósok le tudták követni, hogy valójában a Boszporuszon keresztül valahonnét Ázsia végtelenjéből indult el. Sőt az is kiderült, hogy az első hajós, aki elhozta Euróbába Konstantinápolyból, az feltehetőleg még meghalt a hajó kikötése előtt. Kíváncsi, érdeklődő gyerekek másztak föl a hajóra, ahogy a parti hullámverésben csendesen ringatózott a parti szikláknak ütődve. És ennek a kíváncsiságnak az lett az ára, hogy a fel-fellobbanó dögvész hullámokban volt olyan időszak, hogy Európa fele kihalt. De mégis van benne valami furcsa. Nemcsak azt lehet benne látni és tapasztalni – természetesen az alkímia szemszögéből –, hogy a járványok hogyan démonizálják a világot, és hogy az ember mennyire nem érti még a világegyetem működését – ami lent az úgy fent is. Mert a nagy boszorkányüldözések – amelyek ugyancsak több tízmillió ember halálát okozták – szoros összefüggést mutatnak a pestist túlélő és a boszorkányüldözés áldozatai között. Hisz azok az emberek, akik túlélték a pestist, mivel ismerték a füvek-fák gyógyító erejét, az átlagos hívőknél kicsivel többet értettek Isten mindenhol jelenlévő gondolatából. Boszorkánynak vagy boszorkánymesternek nevezték őket. Pedig a bűnük csak az volt, hogy a despotákkal és tudatlanokkal szemben, akik Istenre hivatkoztak, megértettek egy kicsit az ember helye és a világegyetem viszonyából. Jutalmuk a máglyahalál lett. De tudásuk, amiket továbbadtak, arra a mindenkori hatalomnak szüksége volt.

Azt mondja az arab mondás, ha a Teremtő betegséget ad valakinek, akkor megadja hozzá a gyógyszert is. Tehát egész biztos, hogy a 21. század eme fertőző időszakának, amit valamiért mégiscsak megkapott a világ, megvan a gyógyszere. Úgy hívják: tudás. Csak az a társadalom az erős, és benne az a személy, amelyik tanul, nyitott, tiszta, és egészséges. És a végtelen számú erények sorából rendelkezik egyetlen eggyel (a végtelen számút direkt mondtam, hisz ma mindenféle ezoterikus szemszögből nézve, mindenki végtelenül erényes), és valójában csak ez az egy erény létezik: az igazság. Amelynek az egyik lába, az őszinteség, a másik lába a bátorság, a szíve pedig az, hogy uralom a félelmet. Az elméje pedig nem más, mint a Szent Tudás egyetlen egy útja, a szabadság. Ahol én döntök, én gondolkodok, és gondolataimat nem mások sugallják, hanem én vállalom értük a felelősséget. Minden döntésemért. Én úgy gondolom, hogy a vírus legfontosabb mondanivalója, az ez. Meg kell tanulni a saját helyünket a jelenkori tudáshoz mérten, elfogadni, még ha ez egy kicsit kínosnak is tűnik. De csak ez az egyetlen egy gyógyszer van. Ahogy az arab mondaná, nem beszéljen arabusul, aki nem tud arabusul.

Én úgy gondolom, hogy ez a járvány a civilizáció jelenkori állapotát tükrözi, a társadalom alapvető félelmét. Sokan azt hitték, az UFO-k hozták a fejünkre a bajt. Sokan azt, hogy valami egzotikus vadállatból készült egzotikus étel. Én egyikben se hiszek. Egy természetes szegmens van benne: a malária és a malária szúnyog közti kapcsolat. De ebben a vírusban még előfordul az AIDS egy-egy folyamata, ahogy az immunrendszert kezeli, de ezenkívül még sok minden más. Ahogy a nemek között válogat – hisz a férfiak aránya a halálozási statisztikában lényegesen magasabb –, a különféle korosztályok között ahogy válogat. Ahogy válogat különféle problémakezelő emberek között. Ahogy válogat különféle keringés- és érrendszeri problémák között. Nagyon-nagyon elgondolkodtató. Egy biztos: a természetben ezek a vírusok, önmagukban, amelyek ilyenekre képesek, már régen biztosították volna a legvadabb kórokozó kiirtását, amely valaha Föld felszínén járt, és ezt a kórokozót úgy hívják: Homo sapiens. Ha a bolygó szemszögéből nézzük, nevezhetnék úgy is – viccesen természetesen – Homo problematicus. A vírust alkotó szegmensek – ha valóban a természet részei lennének – akkor az emberiség sose alakul ki. De ennél a vírusnál sokkalta vadabb és ijesztőbb betegségek léteznek, amelyek természetesek. Gyorsan nőnek, nagy hatékonysággal, kevés túlélővel, és hirtelen. Biológiailag visszaigazolható, hogy egy-egy területre koncentrálva, akár a dengue-láz, akár a chikungunya Afrikában, amit úgy neveznek, hogy a „csonttörő”. Évezredek óta jelen van, akár a nyugat-nílusi láz. De egészen az ember azon viselkedéséig, hogy elkezdi tiszteletlenül és felkészületlenül, és mindenféle védekezést félretéve kutatni ezeket a helyeket, egészen addig nem szabadultak ki. Az ott élő népek tudták, hogy hova nem szabad menni. De ma már, amikor a politikában nem szól másról az élet csak arról, hogy ki kinek lopja el a pénzét mosolyogva, dacolva – és mindezt Istentől eredendőnek állítva be – rájöttek, hogy nem kell háborút vívni ideológiákkal, fegyverekkel. Azt elég csak szintet tartani, mindig kilőni egy rakétát a végtelen semmibe, hisz azzal a rakétával szinten lehet tartani a félelmet. De vannak a pici, apró, láthatatlan harcosok, a katonák. Elég egy közepes méretű csapatot összeállítani, és szabadon engedni, mint egy biológiai fegyvert. Na ettől majd mindenki vigyázzba áll! Én úgy gondolom, ezt a vírust nem a csillagokból, vagy a végtelen időből valaki, aki épp erre járt, hozta el. Hisz ők ide járnak évmilliók óta! A tudásuk alapján egy ilyen primitív fajt, mint az ember, már sokkal régebben is eltüntethettek volna. Nemes egyszerűséggel csak megvonják segítségüket. És még mindig ott tartana a civilizáció, hogy a legnagyobb találmány az lenne, hogy két obszidiánt pattogtatnának, hátha lesz belőle valami! Atomrakéta például! Tehát ők kizárva. A természet, mint itt fellelhető része az univerzumnak, pedig igen határozott módon, és igen körültekintően a halálos kórokozókat körülhatárolta. Nem irtotta ki, nem bántotta, csak körülhatárolta, mert tudta, a természet természetéből adódóan, hogy rájuk is szükség van, hisz ők is hozzátesznek valamit az ökoszisztémához. Vírusok, baktériumok, gombák, mind része annak, hogy élet ilyen szép és gyönyörű. A többi, az már logika kérdése.

Úgy vélem, hogy ez korszak, amiben most vagyunk, talán az előszoba előszobájának az előszobája annak a kornak, amelyet a New Age az aranykornak nevez. Három előszobát említettem. Ez az első. A küszöb, ahol meg kell tanulni, hogy az ember érték. A küszöb, ahol meg kell tanulni azt, hogy nem az idő és az ideológiák számítanak, hanem a tettek. A hazug ember gyerekei hazugságot fognak tanulni. Ez súlyos és kellemetlen, de attól még tény. De az is tény, ha megértjük az alkímia legnagyobb üzenetét, mondanivalóját, a transzmutációt, avagy az idő legyőzését, és egyesülését az örök világegyetemmel, vallásos szemszögből nézve eggyé olvadás az egy, állandó, és oszthatatlan Istennel, akkor azt jelenti, hogy transzmutáció csak akkor mehet végbe, ha megértjük a vírus üzenetét. Egymást tisztelnünk kell. Egymás életét is tisztelnünk kell. Egymás szabadságát is tisztelnünk kell. És nem süllyedhetek le odáig, ahol a homonculus lakik és győzedelmeskedik. Még az életem megtartásának árán sem, hogy saját szabadságomról, döntésem jogáról, akaratomról lemondjak. Nem érhetek el odáig, mert az maga a halál. Ahol mint egy vírus, hagyom, hogy más félelme, tudatlansága, szubjektív megítélése döntsön helyettem az én sorsomban. De én sem döntök máséban, mert nem dönthetek, mert az maga az élet. Mert az alkímia szerint el kell tudnom fogadni, ha megtalálom a gyógymódot – márpedig megtaláltam! – akkor arra vigyáznom kell, mert az ugyanúgy, mint az élet, valamilyen magasabb rendű tudat – nevezzük Istennek vagy világegyetemnek – ajándéka. Ha nem tiszteletem az életet, a tudást, és a tudáshoz vezető utat, akkor győzött a vírus. És nem vagyok más, csak egy rab, aki önmaga létének szolgája. Egyszóval: rabszolga. Aki a Mája fátyla mögött nem ismeri föl az Aszurákat és azt hiszik magukról, hogy ők a világ urai. Pedig csak a homonculus megtestesülését szolgálják.

Czanik Csaba Árpád