Back to top

Feladatok

UFO Magazin
2016. március

Azt, hogy az emberiség történetében – az evolúció fejlődése értelmében – szerepet játszik-e egy magasabb rendű intelligencia növekedése, ez ma még lehet kérdés. Mint ahogy az kérdés lehet ma még, hogy az emberi értelmen kívül létezik-e más értelem a multidimenzionális világegyetemben. Hogy téren és időn túl az ember lenne az egyetlen értelem, ez nagy önhittségre és butaságra vallana, és – ami a lényeg – rendkívül nagy pazarlásra. De mindenkinek szíve joga, hogy mit hisz, vagy mit akar látni és érteni a világból. Nekem meggyőződésem, hogy az ember egy felügyelet alatt vagy – ha úgy tetszik – gyámság alatt élő faj, amit a nagyok és okosak terelgetnek, vagy próbálnának meg terelgetni. A terelgetés nem abból áll, hogy megmondják, hogy mi a jó és mi a rossz, hanem bizonyos fejlődési folyamatokra adnak lehetőséget – vagy éppen vonnak meg fejlődési lehetőséget. Az elmúlt évtizedekben a földönkívüli élettel, ufológiával foglalkozó folyamatok, ezek – az én véleményem szerint – teljesen irányított és szabályozott folyamatok voltak, mint egyfajta megfigyelése annak, hogy mire, milyen reakciót tesz az ember. Az elmúlt évszázadok alatt végbemenő nagyarányú és rendkívül heves technológiai robbanás is arra utal, hogy a gyámság jellege megváltozott. A klíma átalakításától egészen a nanotechnológiáig, az emberi tömegekre irányuló összeesküvésektől (amelyek nem elméletek) látszik, hogy az emberiség egy nagy feladat előtt áll. Talán a feladat maga a túlélés.

Ha logikusan nézzük, a világegyetemben – amely a méretéből adódóan hatalmas – a mi technológiánkkal felfogható jelek, melyek az ősrobbanásra utalnak, azok hozzávetőlegesen 19 milliárd fényévnyi távolságra vannak térben és időben. A hetvenes években ez a távolság 12 milliárd fényév körül járt, 10-20 év múlva ez a távolság talán már túl van a 20 milliárdon is. Tehát logikusan: ez a Földtől mért távolsága a robbanás által visszamaradt jelnek, az első galaxisok kialakulásának, az első csillagok megszületésének. Tehát ez egy távolság a Föld és egy égi objektum között. Teszem azt – mondjuk – attól jobbra: egy távolság. (Az ember a középpontot keresi, a világegyetem középpontját. Az öntudatra ébredés hajnalán a korai emberelőd magát helyezte a világegyetem középpontjába az élet körforgásából adódóan. Mivel a világ legtávolabbi helyét az adott félelem tárgya jelenítette meg. A technológiai és morális fejlődésekkel, ahogy elkezdett az ember küszködni, megalkotta a saját bolygóját a mindenség középpontjának. Rájött, hogy ez Istennel szemben túl nagyképű dolog. A világegyetem középpontját kihelyezte így a Naphoz. Aztán rájött a technológiai fejlődésével, hogy a világegyetem központja az úgynevezett ősrobbanás kezdőpontja.) Tehát akkor – logikusan – van attól balra is akkora távolság, a tér és az idő terjedésének értelmében – ami gömbszerű. Azaz, ha ezt a 19 milliárd fényévnyi távolságot meghosszabbítjuk – az ősrobbanás túloldalán túlra – akkor 38 milliárd fényévnyi távolságot kapunk. Ugye milyen gigantikus? Egy gömb túlsó fele. És ezt csak azért említem, mert ebben – elméletileg – talán éppen most...vagy éppen most...vagy éppen most pusztul ki egy civilizáció önhittségéből és ostobaságából adódóan, mert a hozzá az értelme által felismert feladatot – a túléléséről szólva – nem tudta megoldani. Mint amikor a gyümölcsfa termesztő a dugványokat vizsgálja és a nem megfelelő egyedeket nemes egyszerűséggel hagyja elpusztulni, kidobja. Természet része az, ami a túlélésről szól. Az a természet része volt, hogy lehetőség van rajta arra, hogy a Föld kialakulásakor, az élet megjelenésekor, hogy előbb-utóbb megjelenik az élet, amennyiben a feltételek adottak. Ebben nagy szerepet játszik a Nap és a Föld távolsága, azaz az lakható és élhető zóna. Az, hogy ez milyen fokon, az lehet külön teória: az evolúció szerint vagy a pánspermián elmélet szerint. De az is a természet része, hogy előbb-utóbb mások is ellátogatnak ide, akik már a technika fejlettségében ott tartanak. És itt, ez természetes, mindegy hogy magát küldi, vagy az általa alkotott gépet vagy technológiát. Az is természetszerű, hogy – a tudás végességével a tudatlanság csökkentésének érdekében – az ember félelmét magyarázni tudja, megalkotja istenképét. Így alkot az elme célt magának, ahová fel kell nőni. Hisz csak úgy jutunk vissza a csillagok közé, ha mi magunk is teremtővé válunk. Ezért természetes, hogy a természet mindig küszöböket állít elénk. Talán az egyik első és legfontosabb küszöb a tűz volt. Ha így nagy vonalakban számot adnánk erről, akkor a második a kerék lenne. Aztán a fémművesség. A bronzkor, ahol az intellektuális fejlődése az embernek soha nem látott mértékben növekedett, hiszen ezek a bronzkori rituálék határozzák meg az ember spirituális viselkedését a mai napig. Csak zárójelben jegyzem meg: hozzávetőlegesen nyolcezer éves rituálékról beszélünk. Tehát nyolcezer éves vallási, és filozófiai szabályok irányítanak a mai napig. Ennek rendkívül jelentős és nyomós oka van, amely talán egyedül a brahmanizmusban és a hinduizmusban nyomon követhető. A következő nagy küszöb talán a nulla megalkotása volt – felismerése. Alapja a technológiai fejlődésnek, az építészetnek, az orvoslásnak – igazából záloga volt az élet fennmaradásának. A nulla tette lehetővé, hogy mások befogadtak minket egy kozmikus óvodába. Aztán később jöttek különféle betegségek, amelyek milliókat pusztítottak el hónapok alatt – és ma már ezek gyógyíthatók. (De jönnek újak.) Ugyanilyen küszöb volt ezen a téren Semmelweis Ignác, akit csupán csak azért neveztek sarlatánnak, mert arról beszélt, hogy milyen fontos, hogy mosson kezet az orvos, ha szülő nőhöz megy. Aztán ugyanilyen küszöb volt a Lindbergh, amikor elkezdődött a nagy út, és az ember beiratkozott egy kozmikus iskola első osztályába. De természetesen a Wright fivérek a repülő feltalálásával. És még rögtön az elején ott ült a padban egy Ciolkovskij nevű orosz diák, és a 21. század elején még mindig az ő technológiájával indulnak a közeli űrbe az ember alkotta gépek. Aztán ott ült Einstein, ott ült Madame Curie, ott ül még most is Stephen Hawking. És ebben a kozmikus iskolában az a fontos, hogy ezeket a tudásokat – amiket összeszedtek ezek az emberek a hosszú évek, évszázadok alatt –, azt mennyire tudjuk a közösség javára fordítani? Mennyire leszünk ettől többek? Vagy tudásunk és morálunk elérkezik egy küszöbhöz, mely morálisan akkora feladatot ró ránk, hogy nem tudunk átlátni rajta, nem tudunk felnőni hozzá? És a tudás ellenünk fordul. Mint most: az ember saját hite. Hisz az ember hisz valamiféle istenben – de mégis megkérdőjelezi embertársa létét, tudását, az élethez való jogát. Így a felhalmozott morális feszültségek által háborút robbant ki. Az elmúlt közel száz évben ugyanazok a családok, ugyanazok a társaságok, ugyanazok az ideológiák harcolnak egymással és ugyanazok a magukat felelősnek nevező politikusok – saját tudatlanságuk vélt csillagát követve – döntenek milliók sorsáról úgy, hogy nem veszik észre, hogy ma már technológiailag minden adott lenne a békés egymás mellett éléshez. Csak egy dolgot kellene tisztázni: kinek az istene igazabb? Mert ha nem értjük, hogy Isten mit jelent, és ezen a küszöbön nem tudunk túljutni, lehet, hogy újra eljön a kihalás kora. Éhen halni egy olyan asztal mellett, ami meg van terítve, és valójában semmit nem kell érte tenni, csak tiszteletben tartani az asztaltársaságot, és annak hitét. Hátha ez nem megy, ez nagy szégyen. Akkor valóban kezdődhet az egész elölről, hisz ez már megtörtént. Ezért már vesztek el kultúrák, de talán most lehet javítani. Ez a lehetőség azért született meg újra, mert a természet lát benne lehetőséget arra, hogy tovább tudjon menni.