Back to top

Nem az UFO-k létét kell elfogadni

UFO Magazin
2016. augusztus

Sokat gondolkoztam azon, hogy a mai világban, így a 21. század első szakaszában, mi az oka annak, hogy a társadalom igazából komolytalanul, vagy éppen enyhe megvetéssel fogadja azt, ha valakiről kiderül, hogy az ufológia iránt érdeklődik, vagy – ne adj' Isten! – azzal foglalkozik. Mitől van az, hogy az emberek átváltanak – ha ezt a témát meghallják – komolytalanba. Ne adj' Isten, ha más parapszichológiai dolgok, vagy információk kerülnek a látóterükbe, amely túljutnak a mai 21. századi általános, elfogadott dogmákon, akkor azokat az emberek igazából lekezelően, kicsinylő szándékkal fogadják, komolytalanná téve azt, és enyhén negatív jelzővel illetik. Arra a megállapításra jutottam, hogy a hiba a rendszerben van. Nem az ufológia tényét kell elfogadni, nem az UFO-kat kell elfogadni, hanem azokat a dogmákat kell megérteni, amelyek ma irányítják az oktatást, a fejlődést, azokat a rendszereket, amelyekre a jövő tudománya épül. Bármilyen nehéz is, és bármilyen fájdalmas is, a jelenkori oktatás, és a jelenkori civilizációs fejlesztések és irányelvek, azok az elkövetkezendő 50-60 évet nemcsak hogy befolyásolják és meghatározzák, de valójában egy rendkívül erős keretet szabnak meg neki. Úgy látom, nem az ufológia tényét, azaz a UFO-k jelenlétének a tényét kell elfogadni, hanem azokat az adatokat kell elemezni, amelyek ma szinte bárki számára hozzáférhetők. Ezek az adatok, eredmények, amelyek a vizsgálat után egyértelműen bizonyító erejűvé válnak és bekerülnek a közoktatásba, az én álláspontom szerint onnéttől a társadalomba ez az irányelv – ami eddig megmosolyogtatta az embereket az ufológia bármely területének a hallatán – onnéttől fogva elgondolkodtatóvá válik. Azaz sok olyan dolgot kell alapul venni, sok olyan dolgot kell értelmezni, amelyek bizonyítják, hogy ezek a folyamatok valójában hogy is működnek.

Vegyük alapul egy nagyon egyszerű matematikai számsort: a Fibonacci számsort. Egy meg egy az kettő, egy meg kettő az három, három meg kettő az öt, öt meg három az nyolc, nyolc meg öt az tizenhárom – és így épül föl a Fibonacci számsor. A megoldás kulcsa is benne van magában a rendszerben. Ezt a rendszert Leonardo után hosszú-hosszú ideig az emberek valamilyen titkos rejtjelként kezelték, holott valójában lehet arra is használni. A lényeget a benne rejlő misztériumból adódóan az emberek valamilyen okkult dolognak tekintették. Holott valójában egy nagyon egyszerű természeti törvényre hívja föl a figyelmünket, mely természeti törvény spirálisan egymásra épülve mutatja, jelzi a körülöttünk lévő világ teljes működését. Az emberi fejbőrön lévő hajhagymáktól elkezdve a spirálgalaxisok működésén át mindennek az alapelve a Fibonacci számsor – avagy ahogy ma nevezik – az aranymetszés szabálya. Ma a világ ezt a szabályt kezdi elfogadni. Vannak helyek, ahol már csak ez a meghatározó matematikai tétel egy-egy rendszer működésének kidolgozási területén. De a dolog ennél bonyolultabb. Innét egy kicsit továbbugorva, egy kissé ezoterikusnak nevezett irányt ha megnézünk, ez a kézrátételes gyógyítás. Hogy ez valójában hogy működik, azon nagyon-nagyon sokat lehetne elmélkedni, és nagyon-nagyon sokat lehetne gondolkodni. Valójában a gyógyítónak nevezett személy – aki az én véleményem és eddigi tapasztalatom szerint szinte bárki lehet – egy elektromágneses impulzust érez meg a másik beteg fölött. A nevében benne van, hogy elektromágneses impulzust érzékel. Akkor innéttől egy kicsit továbblépve, ugye ezt a tudományt, áltudományt vagy tudománytalanságot, vagy boszorkánykodást, a tudomány képviselői hosszú-hosszú éveken, egészen a mai napig tagadják. A tudomány számára az orvoslásban semmi hozzá hasonló nem volt, egészen addig, amíg valaki fel nem fedezi az MRI-t, a mágneses rezonanciát. Az ugyanezen az elven működik. Milyen érdekes dolog! A kézrátételes gyógyítás technikai változata bekerült az orvostudományba. De lehet tovább boncolni a témát, és lehet más hasonló párhuzamokat is fellelni. A buddhista szerzetesek tumo gyakorlata, amikor felhevítik magukban a belső hőmérsékletet, és ezáltal gyógyítanak, vagy éppen extra képességekre tesznek szert. Ugyanez történik akkor, amikor belső hőmérséklet növelésével egy elektromágneses rendszeren keresztül a beteg testhőmérsékletét olyan fokra növelik, hogy az bizonyos betegségeket, bizonyos folyamatokat, amelyek az egészségre károsak, azokat leállítja. Ez kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor a gyógyító, magát gyógyítónak nevező személy ráteszi a kezét a betegre és egyfajta hőt, egyfajta hevületet közvetít. Valójában ez a természet része. Semmi misztikum nincs ebben a dologban. Az én véleményem szerint, és tapasztalatom szerint erre a dologra minden élő képes. Igazából abban van a hiba és ott kezdődik a probléma, amikor misztifikálják ezt a dolgot. Amikor valaki kisajátítja magának, amikor valaki úgy érzi, hogy erre csak ő képes, és ezért a képességéért őt szentté kell avatni. Itt kezdődnek a problémák a társadalomban, amikor valakit így felaposztrofálnak és valójában utána problémák halmaza jön létre, mert a társadalom a túlmisztifikálást nem fogadja el, amikor tudattalanul rájön arra, hogy az elektromágneses teret, mint kézrátételes érzékelés gyakorlata bárki tudja érzékelni. Csak manapság divatos mindenféle keleti misztikus nevekkel illetni. És a tanuló erre ráérez, akkor azt, akitől tanulta valójában azt már lekicsinyli és támadja. Igaz, ezzel azt bizonyítja, hogy a Tan lényegét nem értette meg, mint a spirituális lényeg: a tanuló és a tanító viszonyát.

Ha innét továbblépünk, és elkezdjük értelmezni a körülöttünk lévő természetet, akkor megértjük, hogy az egésznek a kulcsa a felismerés. Persze nem a szó misztikus vagy ezoterikus értelmében, hanem szigorúan a Fibonacci számsor szerint. Szigorúan az aranymetszés szabályai szerint. Szigorúan a fizika alapvető törvényei szerint. És onnéttől láthatóvá és tapasztalhatóvá válik, hogy minden, ami körülöttünk van, az okkal történik. Okkal van elzárva is előlünk a természetnek az a része, amelyhez az odavezető út ma még nincs kitaposva. Nem általános, nem igazán értelmezhető, nincs megfejtve. Amíg a fizikában olyan tézisek, és olyan kérdések merülnek fel, hogy mi az idő fogalma valójában, mi a tér fogalma valójában, milyen gravitációs hullámok vannak, egyáltalán több hullám van-e vagy kevesebb (mert ugye mi van, ha több hullámot fedezünk fel?), akkor onnéttől fogva a gravitáció, a tömegek egymásra való kölcsönhatása, a tömegvonzás alaptörvényei, onnéttől fogva egy teljesen más aspektust jelentenek. S a világegyetemben ezek alapszabályként kell hogy működjenek. De a véleményem szerint a legfontosabb dolog: az az idő fogalma. A hosszú távú űrutazás az gyakorlatilag nem lehetséges addig, amíg az idő gyakorlati akadályt jelent a tér megismerésénél. Azaz az időutazás és a féreglyukon való űrutazás között kell lennie közös fizikai tényezőknek. Talán mindegyik az időbeli vagy a fizikai térben lévő eseményhorizonttal van összefüggésben. A fizikai eseményhorizontot azt tekinthetjük horizontálisan, az időbeli eseményhorizontot azt tekinthetjük vertikálisan. És ezeknek az adatoknak találkozásánál vagy átfedésénél jöhet létre a szingularitás, amely lehetőséget ad a térbeli és az időbeli elmozdulásokra. Talán egyik alappillére a nagy távolságú térváltás vagy az időváltás, mint utazás.

Így a mai technológiával hosszú távú űrutazás nem lehetséges. Egészen addig, amíg csak térbeli távolságokat akarunk áthidalni. Természetesen a mai technológia adottsága határozza ezt meg. A technika fejlődésével ez változhat. Biztos, hogy sokan felhördülnek, és sok Olvasó úgy gondolja, hogy ez tévedés. Pedig csak egy egyszerű matematikát kell végigértelmezni. Mai rakétákkal, amelyek – mondjuk – mennek gigantikusnak tűnő sebességgel, 40-50 ezer km/órával, kint a bolygóközi térben, azoknak – mondjuk – hosszú hónapokra, évekre, évtizedekre van szükség arra, hogy a mai technológiával elhagyjuk a Naprendszert. Ezalatt az idő alatt, itt, rendkívüli fejlődés megy végbe a Föld nevű bolygón. A civilizáció átalakul. És csak azt vegyük alapul, 50 év alatt mi minden változott! Hisz a világ nem 50 év alatt, 5 hét alatt jelentős mértékű változáson megy át! Persze sok kicsi apró technikai újítás történik, ahol egyik a másikra épül és nem éri meg az ötéves fejlődést, és a társadalomba csak a nagyok kerülnek bele, a maradandóak, azok, amelyek öt évet kibírnak. Ha megnézzük a számítástechnikát, ha megnézzük a tévék fejlődését, ha megnézzük a gyógyítás fejlődését, akkor rendkívül heves ez a dolog. Na most egy adott technológiával elindítunk egy űrhajót, ami megy az előbb leírt 40-50 ezer km/órával a Naprendszer túlsó végéig, ne adj' Isten az a cél – tudatosan természetesen – hogy egyszer elhagyja a Naprendszert és belép a mély űrbe, mint a Voyager. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy ez a korai szerkezet, amely a civilizáció egyik hőskorában indult el, szépen lemarad térben és időben, hisz ötven év múlva már olyan járművek lesznek, és olyan technika, amely elképzelhetetlenül fejlett azokhoz képest! És akkor, ha maradunk az előző technikánál, elér valahová – ugye itt „fény-éveknyi” távolságról nem tudunk beszélni, csak „fény-perceknyi” távolságról vagy maximum „fény-óráknyi” távolságról – elér valahová és visszajön. Azalatt az évszázadok alatt, amíg ezt az utat bejárja, a világ egy teljesen más arcát mutatja. Két-háromszáz év a civilizáció fejlődésében rendkívül komoly és nagy horderejű dolog. De ha úgy próbálja meg az emberiség a tudományt beállítani, hogy most elindulok valahová, és a következő percben, a következő napokban visszaérek, tehát még azokkal közlöm a látott, hallott, tapasztalt információt, akiknek a segítségével elindultam, és akiknek a hasznára is válik ez a dolog – onnéttől fogva felgyorsul a történelem. Teljesen más vetülete lesz annak a szónak, hogy fejlődés, annak a szónak, hogy technológia. De ennek egyetlen egy kitétele van: jelen pillanatban az idő relatív tartalmát megérteni.

Mit jelent az idő? Egyáltalán létezik-e az a jelenség, hogy idő? Valójában mit akarunk ezzel jelenteni? Valójában ez csak a mi szellemi fejlődésünknek egy korlát? Vajon Istent csak azért tudjuk elfogadni, mert időtlen? És még mindig a kozmológiáról beszélünk, még mindig az UFO-król van szó! Még mindig arról a magasrendű tudásról van szó, ami az ember számára gyakorlatilag elérhetetlen. De Isten időtlen. Tehát Isten az egy rendkívüli tudást képvisel. Ha megnézzük az északi népek isteneit, akkor ők térben és időben több korszakban jelennek meg, de mindig ugyanúgy – mint egy időutazó. Ha megnézzük az egyiptomi fáraókat, évszázadokon keresztül eltűnnek és előjönnek. Hisz vannak leírások arról, hogy valamelyik fáraó bement a piramisba, eltűnt valamilyen oknál fogva, valamilyen technológiánál fogva, és évszázadokkal később ugyanaz a személy előjött, mint egy Isten. És így kialakult a kultusza. Kialakult a mítosz. Kialakult a mítosz arról, hogy mindenható. (Hisz Mindenhatónak nem azt nevezzük, aki le tudja győzni az időt? Mint ahogy Zeusz legyőzte teremtőjét Kronoszt. És a Kronosz nem időt jelent?) De itt élt köztünk. Aztán később merényletet követtek el ellene. Ez az Isten később vagy elmenekült, vagy megdöntötték, vagy éppen elkergették. Vajon...ez csak egy érdekessége a dolognak...hogyha Isten, a világot teremtő Isten...teljesen mindegy hogy nevezzük...ha ma itt élne az emberek között, vajon hányan vernék be az ablakát? Hányan mennének hozzá a nagy spirituális elméleteikkel, hogy ő hiteltelen? ...Mert hát ez is meghalt, meg az is meghalt....ez se sikerült, meg az se sikerült...ez se lett jó, pedig imádkoztam hozzá...az se lett jó, pedig áldozatot mutattak be neki. Vajon akkor a hit, az hogy dominálna a fejlődésben? Valójában a fejlődéshez kell-e Isten? Vajon a fejlődés, az hit kérdése? Vajon a fejlődés, az nem-e el van ágyazva, rejtve a Fibonacci számsorba? (Amiért annak idején természetesen Leonardot komoly egyházi büntetések alá akarták vonni. Aztán később persze az egyház magának ezt eltitkolta, és el is rejtette, amíg csak lehetett, a Fibonacci számsort, mintegy kisajátítva.) Vajon akkor a fejlődésnek milyen hatása van az ember szellemi és spirituális fejlődésére, és vajon van-e igény arra, hogy ezt a kettőt össze tudjuk egyeztetni? Nem mosni...nem összefésülni...nem egymásba illeszteni...hanem valójában összeegyeztetni. Megérteni azokat a tényeket, amelyek mondjuk a Bibliában, vagy más vallási szent könyvekben, a Védákban vannak leírva: hogy valójában lehet, hogy időutazók éltek köztünk. Akik nagy hatalommal, nagy technológiával, az ember által ma még nem látható és nem érzékelhető technológiával, elsősorban tér-idő technológiával rendelkeztek, melynek hatására egyszerre több időben, több helyen tudtak lenni. Melynek valójában az volt a jelentősége, hogy ők egy olyan kozmikus civilizációnak a tagjai, amelyek az embernek, a Föld nevű bolygónak a gyámjai, felügyelői.

Vajon Istennek lehetett gyerekszobája? Vajon Isten kiskorában külön tanulta a Fibonacci számsort? Vajon Istennek létezett egy óra, ami a karjára volt erősítve, és először csak csodálkozott rajta, hogy múlik az idő? Az az idő, amit őneki le kell győzni. Ezek csak teóriáknak tűnnek, de ha mondjuk megnézzük a görög mitológiát, Zeusz, a villámok Istene, gyakorlatilag az erő Istene, hogy válik nagy hatalmú Istenné? Legyőzi Kronoszt. Mit is jelent Kronosz? Az Idő. Érezni, hogy az egész dologban valami nagyon-nagyon nagy lakat mintha megrepedne. Attól lesz Isten valaki, és attól lesz nagy hatalmú, hogy legyőzi az időt? Ha ma megnézzük a világ legtitkosabb spirituális tanjait, ha ma megnézzük azokat az embereket, akik rendelkeznek valamilyen extrasense képességgel, mindig az idővel találkozunk. De nem kell elvonatkoztatni sehová, elég mindenkinek a saját életében megérteni az időt. És ott is ott az idő. Amikor boldogok vagyunk valamiben, akkor időtlenné válik egy pillanat. Persze akkor is időtlenné válik egy pillanat, amikor valamiben szenvedünk. És akkor kiderül, hogy ez az egész idő dolog valami másról szól. Lehet, hogy ez az egész idő, csak a fejünkben létezik. Mi van, hogyha valójában az egész világ ezoterikusan vagy spirituálisan, de – ha azt nézem – a Fibonacci számsor szerint is, nem szól másról, csak tudatosan kilépni az idő fogalmából. Ez az aranymetszés. Hisz ha csak három dimenzióban gondolkodom, akkor az idő rabja vagyok. Ha megértem azt, hogy egy meg egy az kettő, kettő meg egy az három, kettő meg három az öt, öt meg három az nyolc – akkor megértem a Fibonacci számsort. Megértem az egymásra épülő halmazokat. Egyik követi a másikat, egyik egymásra épül, és nem maradhat ki lépés, mert akkor hiba van. És akkor ha hiba van, akkor korlát jön létre. Ha korlát van, akkor az azt jelenti, hogy nem tudok elvonatkoztatni. Ha nem tudok elvonatkoztatni, akkor azt jelenti, hogy megkötöttem az elmémet, tehát megint csak síkban gondolkodom. De oda, hogy legyőzzem magamban a síkban való gondolkodást, időtlenbe kell kerülnöm.

Vajon...milyen érdekes dolog ez! Nemrégiben azt fedezték fel az emberek – ami szerintem egy következő generációja lesz valamelyik szuper orvosi gépnek, mint az MRI vagy a hőkezelés a rákos daganatok ellen – hogyha valaki alfa állapotban meditál 10 percig naponta, hosszú hónapokon keresztül, akkor az rendkívül jó hatással van az egészségére, a biológiai állapotára, a pszichéjére, a lelki állapotára, azaz valamilyen egyensúlyra törekszik. Ez ma már valamilyen adat. És mi van hogyha ezt az adatot ezt le lehet mérni? Ezt az adatot meg lehet fogni. Ezt az adatot be lehet ültetni a köztudatba. Ez egy elektromágneses impulzusnak a frekvenciaszáma. Ezt a frekvenciaszámot, mi lesz akkor, ha a világ beülteti egy gépbe? A gép ezt a frekvenciát folyamatában fogja előállítani. Csak ezen fog működni! Nem tud mást, mert erre van programozva. A beteg páciens valamilyen oknál fogva odaér, beleül ebbe a szerkezetbe, vagy ráül, vagy melléje ül, ez már részletkérdés. És bekerül ebbe az elektromágneses térbe. És egyszer csak elkezd meggyógyulni. Ma úgy gondoljuk, hogy ez csoda. Mert nem értjük. De ha megértjük, akkor rájövünk, hogy létrehozunk magunk körül egy teret a meditációval, és létrehozunk magunk körül egy teret, egy nyugalmi állapotot. A nyugalmi állapot nem azt jelenti, hogy alszunk, hanem azt jelenti, hogy nem hozunk létre magunkban akadályt. Sem metafizikait mentálisan, se fizikait-biológiait, semmilyen akadályt. Akkor hagyjuk, hogy a szervezet öngyógyító folyamatai beinduljanak. Persze biztos, hogy ezen a gépen – az én gondolataim szerint – valaki már dolgozik. Tehát ez lehet, hogy tíz, húsz éven belül megjelenik valahol és kapható lesz. Mint valami szuper csodamasina, mint az MRI. Sorba fognak állni az emberek előtte, hogy mindenki bele akar ülni, aki beteg, mert lehet, hogy ez lesz az új orvosi csodaszer. Az esély rá – rendkívüli.

De a világ fejlődik. A fejlődésnek az alapja: megérteni a helyünket. Hogy hol van a helyünk? Mindig ott van, ahol épp jól érezzük magunkat. A tudománynak az a legfontosabb része, hogy a közöst kiszolgálja, a közöst építse. Az nem jó tudomány, ami a közösség ellen van. Azok a morális és etikai törvények, amelyek csak egy szűk körnek kedveznek, azok halálosak. Azok a morális és etikai törvények, amelyek a közösség számára építő jellegűek, és nem bíráló vagy fegyelmező jellegűek, azok szigorúan építik a társadalmat. Ezáltal a társadalom ugye boldoggá válik, ezáltal kisugároz magából egy jólétet, egy érzelmi állapotot. Mi van, hogyha az ufológiának is ez a célja? Azt a hiányérzetet, amit mindenki érez, amikor felnéz a csillagos égre, azt a hiányérzetet pótolja, mint információáramlás előbb utóbb eljusson a társdadalom annak a tudásnak a birtokába, ami kint vár rá a csillagok között. Mi van, hogyha ez a téma, ez a hiányérzet, amikor felnézek a csillagos égre – én számtalanszor érzem egyfajta honvágyként ezt. Ami nagyon-nagyon erős. Sokfelé jártam a világban, de ilyet sehol nem éreztem. Csak akkor, ha éjszaka fölnézek a csillagos égre. És mi van, ha ez azért van, mert mindenkinek az agyában kódolva van, a génjeiben kódolva van egy rendszer. És ez a rendszer folyamatosan azt kiabálja, mint a Fibonacci számsor, egy lépés, két lépés, három lépés, öt lépés, nyolc lépés és menni fölfelé. Mi van, hogyha az egész fejlődés bennünk egyfajta genetikai parancs? Egyfajta szelekció? El kell jutni valakinek oda, el kell jutni valakiknek oda, hogy kijutunk a végtelen térbe, el kell jutni valakinek oda, hogy a térbe való kijutás alapfeltétele az idő. Az időn kell túljutni. Nincs más megoldás, nem lesz más lehetőség, csak az idő. A sebesség, a mozdulatlan mozgás, és akkor megértjük azt, hogy valójában a társadalomnak a legfontosabb kitétele a fennmaradáshoz, hogy megértjük, hogy rajtunk kívül is vannak mások, akik már meg tudják ezt tenni. Azok a videofelvételek, fotófelvételek, amelyek Kínában, és Mexikóban készültek, vagy Spanyolországban az elmúlt egy-két évben, és éppen a teret váltó UFO-ról készült, azok mind azt mutatják, hogy azoknak a járműveknek a vezetői, irányítói, utasai, azok már egy másik időben vannak bent. Egy másik fizika szerint élnek, más fizikai törvényszerűségek szerint, az ő számukra ezek a járművek, eszközök, ezek már nem valami nemzetvédelmi titkoknak számítanak, hanem a társadalmuk fejlődésének egy része. Amíg egy ilyen technológia elterjesztése igazából nemzetvédelmi titoknak számít, addig abból nagy fejlődés nem lesz. Tehát addig csak az elnyomás nő, és a titkolózás. De a titkolózásnak mindig egy alapja van, a tudatlanság, a félelem. A világ vezetői nem tudják, hogy mit kezdjenek ezzel. És lehet, hogy csak meg kellene kérdezni valahol talán egy kisgyereket, hogy mi a célja ennek a dolognak? Talán egy másik kisgyerek meg le tudná rajzolni, hogy hogy néz ki. Egy harmadik le tudná rajzolni, hogy működik. De ma még az emberek ezekre a témákra úgy néznek, mint valami nemzetbiztonsági veszélyforrásra, ami az emberiségre a veszélyes. Hát én szerintem ma a világra az ideológiák veszélyesek. Azok az ideológiák, amelyeket a világ vezetői terjesztenek, és azok az ideológiák, amelyeket vallási köntösbe bújtatnak. Ezek valójában milliók életét oltják ki. Meg még sajnos fogják is kioltani. De én úgy látom, van remény arra, hogy valami közeledik. Érezni. Napról napra. Már nincs messzi, az időben nincs messzi az a pillanat, amikor az embernek rá kell döbbenni arra, nem mi vagyunk kozmikus lények, mi csak a kozmosz részei vagyunk. Tevékeny, fejlődésre váró, segítségre váró, de részei a kozmosznak. Akiből persze természetesen bármi lehet: jó és rossz. Akár lehetnek belőlünk Jedi lovagok, vagy éppen Szithek, de hogy részei vagyunk az univerzumnak, ez egyértelmű. De kozmikus lények, gyakorlatban, mindenféle elvonatkoztatott, racionalitással csak akkor tudunk lenni, ha megértjük az univerzum alapszabályát: az idő a legfontosabb tényező.