Back to top

Transzmutáció

UFO Magazin 2018. szeptember
UFO Magazin
2018. szeptember

Az alkímiában használatos kifejezés átlényegülést, a felemelkedés kezdetét jelenti. Mai megközelítésben az út végét jelöli. A fejlődés távlatainak kinyílását, azt a fajta átlényegülést, amelyben az ember elveszti ösztönös vegetatív cselekedeteinek mozgatórugóját, túllép a szellemi vágyak és ideák illúziójából és rejtett frusztrációból épült homonkulusz szellemi kivetülésén, és gyakorlatilag elér egy magasabb rendű szellemi állapotot, ahol az egyetemes vagy kozmikus tudás – vagy másképpen biokémia és kvantumfizika – titkait kezdi felfedni.

A transzmutációnak alappillére, hogy az eszmélőben a vágy, akarat, birtoklás ösztönös megnyilvánulásai mellett nem létezik semmilyen frusztráció. Fejlődésének eredményei nagyban segítséget nyújtanak mindenki másnak, aki az eszmélésben a transzmutáció 9 pecsétjét akarja feltörni.

De, hogy a legelején nézzük, mit is jelent a transzmutáció az ember evolúcióban elfoglalt helyét kell elsősorban megfejteni. Minden egyes olyan dolog, folyamat, amely az eszméléshez vezet, az nyomon követhető a természetben. Így gyakorlatilag a felemelkedés állapotához szükséges eszmélés, aminek egyik alappillére a szellemi és technikai fejlődés, nem más, mint tudatunk kiterjesztése a fizikai világra, melynek segítségével jobban megértjük saját helyünket és pozíciónkat. Ez a tudati kiterjesztés alapesetben három dolgot kell, hogy hozzon, vagy a három dolog közül valamelyik kell, hogy változzon. Természetesen ha a három egyszerre változik, az az eszmélés beteljesedése.

Az első folyamat az egészséghez, azaz a fizikai világhoz való viszonyunk. Hisz a betegségek egy része olyan belső biokémiai események alapján jön létre, amely gátakat alkot egyes sejtek vagy egyes szervek között. Így látható, hogy az egészséghez való viszony és annak megőrzése szigorúan külső és belső fizikai és metafizikai szabályokon múlik.

A második dolog az életminőség. Ez a folyamat már egy kicsit izgalmasabb és nehezebb, mivel ez előzőre épül. A szellemi fejlődés egyik kiterjesztése lehet az egyén anyagi világban elfoglalt állapota. Persze a jóllét az már egy bizonyos értelemben felelősséggel is jár, ahol az egészség és az életminőség már szoros összefüggésben van. De metafizikai értelemben semmi nem zárja ki az ember egészséges viszonyát az anyagi javakhoz. Sőt, bizonyos értelemben a tudatának kiterjesztését is jelenti.

Ha megnézzük a középkor két nagy mágusát az egyik személy bizonyítottan létezett. Úgy hívták Nikolas Flamel. Ő egy könyvkötőként tengette életét egészen addig, amíg nem egy, a mágiáról szóló könyv párizsi műhelyében megváltoztatta az életét. A könyv Ábrahám próféta alkímiával foglalkozó jegyzetéről szólt. Flamel nem értette a héber nyelvű iratokat csak azt tudta, hogy a könyv misztikus titkokat rejt. Majd később a könyvet sikerült lefordíttatnia héberről franciára, és innentől változott meg az egyszerű könyvkötő titkos élete. Ma Párizsban létezik az az utca, ahol sok évszázaddal ezelőtt Flamel Miklós élt, az utca Nikolas Flamelről van elnevezve.

A legenda szerint Flamel megfejtette az oroszlán titkát, amit a mágusok úgy neveznek, hogy a Vörös Oroszlán. De ez egyáltalán nem biztos, hogy vörös volt. Sőt, nagy valószínűséggel az alkímia ezen része is megtévesztő utalásokról és analógiákról szól. Szimbólumokról, amit csak kevesen tudnak megfejteni. A legenda szerint Flamel a könyvön keresztül hozzájutott egy vörös porhoz, vagy kőhöz, vagy a kő egy darabjához, azaz a Bölcsek Kövéhez. Majd az egyszerű könyvkötő ezután hirtelen dúsgazdaggá vált, rendkívül mélyen vallásos lett. Hitt valamiféle teremtőben, hitt valamiféle szellemi erőben, aranyat és ezüstöt állított elő a könyvben szereplő titkos formula alapján. És az egyszerű könyvkötő mérhetetlen vagyonra tett szert. Kápolnát alapított és árvaházakat működtetett az elesettek számára. A legenda szerint vissza tudta hozni az embereket a halálból, meg tudott gyógyítani halálos betegeket, tudott beszélni a szellemi lét magasabb dimenzióinak képviselőivel.

A sok minden mellett egy dolog biztos volt Flamel Miklós életében, a mérhetetlen vagyonnal együtt titkait nem fedte fel. Történetében rengeteg mendemonda, legenda szól arról, hogy a halála után többször látták és beszéltek vele a világ több pontján, és több pontján azonosították más-más névvel őt is és feleségét is.

A másik ilyen szereplő a mitikus gróf Saint Germaine. Mintha rengeteg átfedés lenne Flamel Miklós és a gróf között. Gróf Saint Germaine is úgy került be a misztikus történetekbe, mint egy rendkívül gazdag, rendkívül visszafogott, rendkívül céltudatos életet élő mitikus mágus. A grófot sokan sokfelé vélték látni. Királyok, főurak, főhercegek voltak a barátai, és őt is a halála után több személyben azonosították. Magyarországon sokáig a Rákóczi család egy tagjáról gondolták azt, hogy ő Saint Germaine.

A példa, amiért ezt a két személyt nagy varázslatukban megemlítettem csak az, hogy az anyagi javakhoz fűződő viszony nem zárja ki az eszmélés állapotának lehetőségét.

A harmadik ilyen pozíció az életkörülmény javulása. Ez ismét összefüggésben van az előző kettővel, az egészséggel és az életminőséggel, hisz körülményeink változtatása elsősorban szociálisan érvényes és jelzi elfoglalt helyünket a világban.

Ennek a három dolognak a fejlődése mutat meg egy rendkívül fontos támpillért, mint emberi tulajdonság, és ez az empátia és szimpátia. De ha a spirituális világtól elrugaszkodunk és az evolúciót tartjuk szem előtt, akkor megfejthető, hogy mit is jelent az empátia és a szimpátia, és ez miért is fontos legyőzni önmagunkban a vágyat és értelmezni az illúziót.

Valaha az ősidőkben, sok évmillióval ezelőtt, az ember őse kis kommunákban, 10-15 fős csoportokban élt. Ezek az ősi embertípusok elsősorban növényevők – és bármennyire is nehéz most ezt elfogadni –, ragadozók és dögevők voltak. A fogazat mintája ezt a mai napig elárulja. Talán az élelem elfogyásának hatására, talán valamilyen klimatikus változás hatására, talán azért, mert elfogyott az alma a fán, az ember szinte egy evolúciós lépcsőként leereszkedett a fáról és, ahogy eltávolodott a fától kötelező volt két lábon állni. Mint a természet egyik leggyengébb képviselője nagyon nagy eséllyel indult az éppen soron következő kihalás leggyorsabb kivitelezőjeként.

Az az első ember, aki felállt, talán egy nőnemű egyed volt. Az ivar azért fontos, mert szinte az állatvilág teljes egészében – kevés kivételtől eltekintve – a hímek az erő demonstrálását tudják nagyon jól bemutatni. De ennek az egy nőnemű egyednek talán etetni kellett egy vagy kettő utódot, kiszolgálni a fán maradt hímet, meg kellett küzdenie a kígyóval, és el kellett mennie felkutatni a szavannán azt, amiből a zsákmány lesz. Ő még nem empatikus, még csak nem is szimpatikus, nem is szociális, egyszerűen túl akar élni máról holnapra, mindazokkal akikhez kötődik. Ezért, amikor megtalálja az első elhullott állatot a fűben, amit talán a madarak jeleztek, elsőre nem mert odamenni. Visszament a fához és valahol az emberi nyelv kezdetleges hajnalán elmagyarázta a többieknek, hogy ott rengeteg étel van, és mindenki tudta, az étel nem azt jelenti, hogy jól lakunk, hanem azt, hogy van holnap, van jövő, van egy új lehetőség. És talán egy másik társa, aki ugyancsak nő, lejött a fáról és úgy gondolta, hogy a másik mondanivalója, célja, gondolata az olyan, amivel ő egyet tud érteni, amivel szimpatizálni tud, mert így van közös jövő. És a két egyed összefogásából a kis közösség hamar élelemhez jutott.

A robbanás hatására a közösség megértette, hogy az empátia és szimpátia mit jelent. Együtt hiszünk a jövőben. Hiszünk a jövőben, akkor közösen tudunk építkezni, ha közösen építkezünk, akkor nemcsak túléljük a mai napot, hanem megtervezzük a jövőt. Innét már csak egy ugrás volt, hogy pár százezer évvel később egy másik korai ember magára tekert egy bőrdarabot. Nem divatot teremtett, hanem funkcionális védelmet magának és az utódainak az időjárás viszontagságaival szemben, és nem utolsósorban a ráterített bőrdarab illata megóvta a kicsiket a rájuk leselkedő nagyvadaktól, akik az emberre vadásztak. Mert a bőr elfedte az emberszagot.

A gyűjtögető életmódból és a dögevésből az ember átváltott a vadászatra, friss hús evésre. Értelme és érzelme kinyílt a világra, intellektuálisan rendkívül nagyot lépett előre és rájött az idő múlásával, hogy csak azok a közösségek működnek, ahol az empátia és a szimpátia mindenkire érvényes, mert csak akkor tudjuk megtervezni a jövőt.

Az idő múlásával ez az adott lény, vagy lények, az ember korai ősei meggyászolták mindazokat, akiket elvesztettek. És a világuk fejlődésével ez a folyamat ki is merült volna. Talán még a mai napig is így élnének az emberek ha valamikor százezer évekkel ezelőtt nem lett volna az embernek egy civilizációs robbanása. A robbanáskor a Földön még kis létszámú emberiség élt. Talán pár százezer, talán pár millió. Minden mondakör, minden vallás beszél egy égi helyről, az égből jöttekről, mitikus angyalokról, csupa olyan dologról, ami az ember számára látszólag elérhetetlen. De ez a misztikus kapcsolat valahol az idők korai hajnalán, amikor az ember szembetalálkozott az idő és a tér első utazóival, áthatotta az egész emberi civilizációt. Legendái, meséi, mítoszai beivódtak a központi tudatba.

Az emberiség szóhasználatában többször fordul elő rejtett utalás arra vonatkozóan, hogy lehet másképp is élni. De ez egy nagyon nehéz állapot. Sokan útnak gondolják pedig lehet, hogy ez is csak egy analógia és nincs is út, eszmélés van. Azt mondják akkor ismerünk meg valakit, ha meg akarjuk változtatni. Erre a legjobb példa a szerelem.

Az emberek ismernek valakit, kötődnek valakihez, terveket szövögetnek vele egy szebb, jobb és könnyebb élet reményében. A szebb, jobb és könnyebb azt jelenti, egészség-életminőség-életkörülmény. De egyik látja a másikon, – a szerelem és a hormonok lecsillapulásával, az értelem és érzelem letisztulásával – hogy nem minden fedi a valóságot az elhangzott szép szavakból. Csak vágyak, célok, önzés van, és az ösztönök vad megnyilvánulása. Egy idő után azonban érezhető a személyek közötti előbukkanó feszültség, és a feszültség az egészség, az életkörülmény és az életminőség valamelyik lábát megroppantja. A kapcsolat megbomlik, a jövő nem épül tovább.

A kiváltó oka, hogy az egyik fél nem tudta a másikat megváltoztatni, az alkímia nem működött. A varázslat elhalt mielőtt megszületett volna. Felmerül a kérdés, hogy vajon meg kell-e változtatni a másikat, és nem közösen kell-e megváltozni? Felmerül a kérdés, hogy a transzmutáció elérhető-e úgy – ha a szerelmet vesszük alapul –, hogy egy külső állapottól várjuk a cél beteljesedését? Vajon a transzmutációnak nem az lenne-e a lényege, hogy empatikusak és szimpatikusak legyünk az élet minden területén, mert csak így érhető el a változás?

A kényszer állapota, amely ideköti az embert a fához, a fa koronájához az a frusztráció és a félelem. Ha a transzmutációt keressük, mint az alkímia nagy átalakulása, a Bölcsek Kövét, ami ebben segít, akkor elsősorban az egyén adott pozícióját kell megérteni mindenkinek saját magának. Hogy mit miért tagad a világban, és hogy a tudás, amit össze akar szedni, az valójában miért lopott kincs? Miért hiányzik belőle a három láb: egészség, életminőség, életkörülmény valamelyike?

Az életünk minden területén ott van a transzmutáció. Minden egyes pillanatban az ember ráeszmélhet önmaga empátiájára és szimpátiájára. Ráeszmélhet, hogy csak szolidáris tud lenni a körülötte lévő világgal, mint a második egyed, aki lemászott a fáról, hogy az elsőnek segítsen. Csak közösen és együtt tud építeni az ember.
A transzmutáció lehetősége a nap 24 órájában, minden egyes pillanatban, minden egyes nanoszekundumban lehetőséget ad arra, hogy az ember mérlegelje saját tettét, azt őszintén felvállalja, és mindenféle hiú álca nélkül, őszintén ki tudja mondani, hogy hol a hiba, hol van a homonkulusz, hol van a félelem és a frusztráció elásva, és hol lakik az ártatlanságba vetett és mindent jó cselekedettel megmagyarázó illúzió, a bűntudat nélküli állapot.

Nem a bűntudat elkerülése a lényeg, hanem empátiánkkal és szimpátiánkkal eljutni odáig, hogy cselekedeteinkért ne kelljen bűntudatot vállalni és érezni. Azaz a lehetőségeinkhez mérve bekövetkezzen a transzmutáció kicsiben. Azaz, mindenki jobb legyen ma, mint tegnap volt. Ez a magasabb tudatállapot elérésének gyakorlatilag egyetlen lehetősége. Ha lefordítjuk a mai társadalomra és fejlődésre, a változásnak látszódnia kell az egészségben, az életminőségben, az életkörülményben. Így eszmél létére – nemcsak az alkímiában – a Vörös Oroszlán.